Pesti Srácok

DK-sokkal és MSZP-sekkel vizsgáltatná ki az LMP a Lackner-ügyet

null

Az LMP azt kezdeményezi, hogy a kispesti önkormányzat nyilvánosan működő vizsgálóbizottságot hozzon létre a korrupciógyanúba keveredett Lackner Csaba (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd) önkormányzati képviselő ügyében – mondta Ferenczi István, az ellenzéki párt helyi képviselője pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kifejtette: a kispesti önkormányzat januárban rendkívüli ülésen dönthet a tényfeltáró bizottság felállításáról, amellyel kapcsolatban azt is szeretnék elérni, hogy az akár hat hónapig is vizsgálódhasson. Az LMP politikusa közölte: a pártok helyi képviselőivel egyeztetve tett javaslatot arra, hogy a testületben két fideszes, továbbá egy-egy MSZP-s, DK-s, momentumos és párbeszédes képviselő kapjon helyet. Ferenczi István magát jelölte a vizsgálóbizottság elnökének. Kérdésekre válaszolva elmondta: a testület megalakulása után állíthatja össze munkatervét, valamint azok névsorát, akiket a későbbiekben meg kíván hallgatni. Tájékoztatása alapján Gajda Péter (MSZP) kispesti polgármester és Lackner Csaba mellett az ügy valamennyi érintettjét készek a bizottság elé hívni. Ferenczi István további reakcióiban kijelentette: a vizsgálóbizottság a hangfelvételeken elhangzó minden ügyet fel kíván tárni, így például kikérhetik az ott szóba kerülő beruházások dokumentumait is.

Lackner Csabáról az önkormányzati választások előtt került elő egy olyan videó, amelyen a szocialista politikus egy zacskó fehér port lóbál a kezében. Egy hangfelvételen pedig azt hangoztatja, hogy hülye az, aki az önkormányzati politikában nem tud megkeresni évi 100 millió forintot. Vélhetően szintén ő beszél kispesti korrupciós ügyekről, gazdasági visszaélésekről és pénzek visszaosztásáról. Lackner Csabát a választások után kizárták az MSZP-ből, képviselői mandátumát viszont nem adta vissza.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.