Pesti Srácok

Elfogták a rendőrök az erzsébetvárosi tüntetés szervezőjét megütő férfit

Elfogták a rendőrök az erzsébetvárosi tüntetés szervezőjét megütő férfit

Elfogtak csütörtökön egy férfit, aki a gyanú szerint megütötte az aznapi erzsébetvárosi tüntetés egyik szervezőjét – derült ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteki, a rendőrség honlapján közzétett közleményéből.

A Fidesz és a Fidelitas helyi szervezete által meghirdetett, a VII. kerületi polgármesteri hivatal előtt tartott demonstráción Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester lemondását követelték.

A BRFK közölte: csütörtökön 17 óra 30 perc körül az Erzsébet körút 9-11. szám előtti bejelentett gyűlésen a budapesti S. Ferenc a rendezvény szervezőjével szóváltásba keveredett, majd dulakodott. Közben a szervező kezében lévő „hangtechnikai eszköz rúdjával” a szervezőt megütötte, aki ettől nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A támadót a rendőrök a helyszínen elfogták, majd garázdaság megalapozott gyanúja miatt kihallgatták – ismertették.

PestiSracok facebook image

(Magyar Nemzet)

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.