Pesti Srácok

Emberbarát méheket telepítene a buszmegállókba Karácsony, a méhbarát Budapest főpolgármestere

null

Emberbarát méheket telepítene a buszmegállókba a budapesti méhvédelem elkötelezett harcosa, Karácsony Gergely, azzal a feltétellel, hogy a tömegközlekedésben részt vevő polgárok nem zaklatják a szorgos mézgyűjtőket. A méhbarát Budapest kísérleti kerületében, Józsefvárosban már munkaanyagba is foglalták a megvalósítás terveit a balliberális képviselők.

Júniusban, amikor Karácsony Gergely az önkormányzati választási hajrájában még állatvédő énjét is megcsillogtatta egy sajtótájékoztató erejéig, bejelentette, hogy állatvédelmi chartát hirdet. Mivel törött szárnyú delfinre nem futotta a nagy sietségben, ezért Kunhalmi Ágnes egy kutya fülének vakargatásával illusztrálta is, mennyire komolyan veszik az állatbarátságot. Az emlékezetes sajtótájékoztató legmeglepőbb kijelentése Karácsony Gergely részéről az volt, hogy Budapestet méhbarát várossá akarja alakítani. Az utóbbi elképzelést ugyan akkor még nem fejtette ki az azóta főpolgármesterré választott Karácsony Gergely, ezt azonban nemrégiben pótolta, Budapest polgárainak legnagyobb megkönnyebbülésére.

Mint arról a Hír TV nemrégiben beszámolt, a méhbarát Budapest projekt kísérleti kerületévé avanzsált Józseváros balliberális képviselői fogalmazták meg az ötletet, hogy a buszmegállókba telepítsenek olyan zöldfelületet, amelyben méhkasokat is elhelyeznek. A munkaanyagról Ferencz Orsolya, a kerület fideszes önkormányzati képviselője is beszélt a Bayer Showban, megemlítve, hogy szerepel benne annak lehetősége is, hogy fürödni lehessen a szökőkutakban. A Hír TV megkérdezte Karácsony Gergelyt is, mennyiben is egyeztethető össze a VIII. kerületi kezdeményezés a méhbarát Budapest elképzeléseivel és az állatvédelmi chartával:

PestiSracok facebook image

Forrás: index.hu/hirtv.hu; Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.