Pesti Srácok

Farkas Örs: megerősített támogatást kapott a Fidesz-KDNP Győrben

null

Megerősített támogatást kapott a Fidesz-KDNP a múlt vasárnapi időközi polgármester-választáson Győrben, ahol 2010 óta nem szavaztak annyian a kormánypártok jelöltjére, mint most - mondta az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán

Farkas Örs hozzátette: a győri választás jól mutatja, hogy míg a kormánypártok masszívan, két lábbal állnak a földön, addig az ellenzék nagyon hektikusan tud csak támogatókat szerezni.

- jegyezte meg.

PestiSracok facebook image

Farkas Örs az időközi választáson elért Fidesz-KDNP-s győzelmet többek között azzal indokolta: a kormánypártok elismerték, hogy Borkai Zsolt volt győri polgármester hibát követett el, és oda mertek állni a választók elé újra a bizalmukat kérve, míg az ellenzéki oldaltól a mai napig várják, hogy Kispest esetében Lackner Csaba önkormányzati képviselő vagy Gajda Péter kispesti MSZP-s polgármester ugyanezt megtegye.

Dézsi Csaba András, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok több mint 56 százalékát kapta, míg az összellenzéki induló támogatottsága negyven százalék alatt maradt.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.