Pesti Srácok

Fidesz: A gyöngyöspatai romák ügye is a Soros-hálózat politikai-pénzügyi manipulációjáról szól

null

A gyöngyöspatai romák mögött is a Soros-hálózat politikai és pénzügyi manipulációja áll – mondta Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Szavai szerint a helyi romákat egy Soros György által pénzelt szervezet uszította, és ez – az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány – indította el a pert a magyar állam ellen is.

– mondta Böröcz László, aki szerint az ügy valójában a Soros-hálózat újabb politikai és pénzügyi manipulációjáról szól, hiszen a pénzért és a hatalomért még arra is képesek, hogy egy település életét teljesen felborítsák és iszonyatos feszültségeket keltsenek. Az ügy pikantériájának nevezte, hogy a gyöngyöspatai gyermekek elkülönítése 2004-ben, a Gyurcsány-kormányzat alatt kezdődött, és "zavartalanul folytatódott a teljes szocialista-liberális kormányzás idején".

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg. A fideszes képviselő szerint a Soros-hálózat valódi célja a hatalomszerzés, és hogy a saját bábjait ültesse Magyarország élére.

– tette hozzá.

– fogalmazott Böröcz László. Az MTI-nek azt is mondta, hogy a Soros-szervezetek "tönkreteszik Gyöngyöspatát, mert csődbe megy, így azokon is bosszút állnak, akik minden nap megdolgoznak a megélhetésükért".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila