Pesti Srácok

Folytatódhat a magyar háztartások felzárkózása az európai átlagszínvonalhoz

Folytatódhat a magyar háztartások felzárkózása az európai átlagszínvonalhoz

Már látszik, hogy a tavalyi negyedik negyedévben is erős eredményt mutat a magyarországi GDP: erre utal a tegnap közzétett novemberi bolti fogyasztásról szóló statisztikai jelentés. Az év végi, ünnepek előtti hónap volt a második legerősebb az év során, novemberben ugyanis már erősen felfutottak a lakossági vásárlások, és a háztartások nagy része már ekkor elkezdte halmozni az ajándéktárgyakat. Emellett a hónap során több alkalommal meghirdetett fekete péntek akciózáskor a korábbi éveket meghaladó mennyiségben költöttek a családok tartós fogyasztási cikkekre – írja a Magyar Nemzet.

A Központi Statisztikai Hivatal azt közölte, hogy a 2019. novemberi kiskereskedelmi forgalom a nyers adat szerint 6,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva pedig 7,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért eladásokat az októberi 6,2 százalékos növekedés után.

– erősítette meg a Magyar Nemzetnek Suppan Gergely. A Takarékbank vezető elemzője szerint a munkaerőhiány miatt a bérek növekedési üteme idén is meglepően erős lehet, vagyis meghaladhatja az előzetes várakozásokat, aminek hatására gyorsuló ütemben tovább bővül a lakossági fogyasztás és a kiskereskedelem.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a vezető elemző.

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.