kiskereskedelem
Ne betonozz, magyar, hanem termelj és kereskedj! – Szakértői Kormány S0109
A rendszerváltozás óta semmi nem drágult úgy, mint az élelmiszer, cserébe viszont ugyanazt, vagy a kommunista tömegtermelésben gyártottnál is sokszor hitványabb minőséget vihetünk haza a kiskerláncokból. Koncz Gábor iparági szereplővel annak próbáltunk utánajárni, hogyan kerültünk ebbe a helyzetbe. Lehet persze a németeket és az EU-s csatlakozást hibáztatni, amiért a nyugati tőke nem befektetett, hanem piacot vásárolt. De az alapvető hibát mi követtük el: bedőltünk annak, hogy a saját termékeinek rosszabbak, ráadásul a nagyvállalkozóink nem szeretnek sem termelni, sem kereskedni, csak betonozni.Nem tett jót az inflációs hullám, de összességében biztatók a fogyasztási adatok
Lassuló ütemben, de bővül a kiskereskedelmi forgalom- derül ki a KSH tájékoztatójából. 2025. februárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,2 százalékkal mérséklődött, naptárhatástól (és szökőnaphatástól) megtisztítva 3,3 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Többet vásároltunk idén júliusban, mint tavaly
Júliusban is folytatódott a kiskereskedelmi forgalom növekedése, azaz idén júliusban már többet vásároltak az emberek, mint tavaly ugyan ebben az időszakban - számolt be a Nemzetgazdasági Minisztérium.Oroszországban lassult a kiskereskedelmi forgalom és az ipari termelés növekedése, mélyponton a munkanélküliség
Oroszországban lassult a kiskereskedelmi forgalom és az ipari termelés növekedése novemberben, amikor történelmi mélyponton stagnált az infláció.KSH: 20 százalékkal kevesebb benzin fogy a kutakon
A Központi Statisztikai Hivatal legújabb kimutatásában arról ír, hogy az infláció hatására csökkent a boltok forgalma, zsugorodott a kiskereskedelem –szeptemberben 7,8 százalékkal, ha a naptárhatást levesszük, akkor pedig 7,3 százalékkal lépett vissza –, de még a benzinkutakon is érezhető a változás, ugyanis kevesebbet tankolnak az emberek.Komoly funkcióval bővült az árfigyelő rendszer
Vizuális térképes boltszűrő funkcióval bővült az online árfigyelő rendszer - emelte ki a Magyar Nemzet. az árak összehasonlíthatóságával segíti a tudatosabb vásárlási döntéseit, e mellett ösztönzi a piaci versenyt a kiskereskedelemben.Még egy hónapot kell várni, hogy a kötelező akciózást bevezessék
A háború és az elhibázott szankciós politika Európa-szerte eddig nem látott inflációhoz vezetett. A kormány célja, hogy a szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is megvédje a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket, a teljes foglalkoztatást, továbbá kivédje a recessziót és év végére egy számjegyűre csökkentse az inflációt. A kormány ennek érdekében döntött nemzetközi példák alapján a kötelező akciózás bevezetéséről – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteken.ITM: több pénzből gazdálkodhattak, többet is vásároltak a magyar családok
Több pénzből gazdálkodhattak, többet is vásároltak a magyar családok; 2020 februárja óta nem tapasztalt mértékben, közel tíz százalékkal nőtt idén februárban a hazai boltok forgalma – kommentálta a Központi Statisztikai Hivatal szerdán közölt adatait az Innovációs és Technológiai Minisztérium.A járvány előtti időszakét is meghaladta a tavalyi kereskedelmi forgalom
Az elmúlt évben 2020-hoz képest három százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom, ami azt jelenti, hogy meghaladta a 2019-es, vagyis a járvány előtti szintet is – jelentette ki az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.Ajánljuk még