Pesti Srácok

Gyöngyöspatai iskolaügy – Horváth László: azoknak járnak milliós kártérítések, akik nem járatták rendesen iskolába gyermekeiket

null

Újabb, az igazságérzetet bántó részletek derültek ki a gyöngyöspatai iskolaügy kártérítési perével kapcsolatosan – írta kedden Facebook-oldalán a térség fideszes országgyűlési képviselője. Horváth László azt kérdezte: igazságos-e, hogy most azoknak járnak milliós kártérítések, akik nem járatták rendesen iskolába gyermekeiket? A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság döntése kártérítést ítélt meg azután az év után is amikor hiányoztak, és az évismétlés után is. Van olyan pernyertes tanuló is, aki harmadik osztálytól hatodik osztályig több, mint ezer órát hiányzott az iskolából.

Horváth László bejegyzésében kiemelte: a peranyagból kiderül, hogy több gyöngyöspatai cigány tanulónak több száz óra hiányzás miatt évet kellett ismételnie. A bíróság döntése kártérítést ítélt meg azután az év után is, amikor hiányoztak, és az évismétlés után is. Van olyan pernyertes tanuló is, aki harmadik osztálytól hatodik osztályig több, mint ezer órát hiányzott az iskolából. Hol van a pernyertes gyöngyöspatai cigány tanulók és családjaik felelőssége? – tette fel a kérdést a képviselő, hozzátéve: 260, 350, 399 vagy akár 550 tanórai – több, mint öt hónap – hiányzással is igazságos-e a kártérítés, jár-e a pénz az egész tanévre? Sőt, a hiányzások miatt megismételt tanévre is? – firtatta a képviselő.

A bíróság szerint ezzel semmi gond nincs – írta a politikus, aki idézett az ítéletből: a törvényszék jogi álláspontja szerint, nincs jogi relevanciája annak a körülménynek, hogy az érintett tanulók milyen okból ismételték meg az általános iskola valamelyik osztályát. Mint a képviselő írta: a bíróság kizárólag az iskola felelősségévé tette azt, hogy egy gyerek jár-e iskolába vagy sem. Horváth László szerint, egyoldalú és méltánytalan igazságtalanság mindenért az iskolát okolni. Minden családnak kötelessége iskolába járatni gyerekeiket, azoknak is, akik most türelmetlenül követelik a többmilliós kártérítést.

Forrás: MTI/Facebook. Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.