Pesti Srácok

Győzelmet aratott a migrációkritikus szocdem tartományi vezető Burgenlandban

Győzelmet aratott a migrációkritikus szocdem tartományi vezető Burgenlandban

Győzelmet aratott az előzetes adatok alapján, és a szavazatszámlás állása szerint az abszolút többséget is megszerzi a vasárnapi burgenlandi választásokon az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ), amely az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) koalícióban jelenleg is vezeti Ausztria legkeletibb tartományát. Hans Peter Doskozil szocdem tartományi vezető a zárt határok és a menedékkérők Földközi-tengeren történő átkelésének felszámolása mellett foglal állást.

Az ARGE Wahlen osztrák választáselemző intézet urnazárás után másfél órával kiadott számításai szerint a tartományi parlament 36 mandátumából az SPÖ akár 19-et is megszerezhet. A voksok 86,9 százalékának ismeretében a Hans Peter Doskozil tartományi főnök vezette szociáldemokraták 8,1 százalékkal javították az eredményüket az előző tartományi választásokhoz képest. A második helyen álló Osztrák Néppártra (ÖVP) – amely a bécsi kormánykoalíció vezető erejét adja – a szavazók 30,5 százaléka voksolt, ami 1,4 százalékkal jobb a néppárt korábbi eredményénél. Az FPÖ jó 5 százalékpontot veszített korábbi eredményéhez képest, és alig 9,8 százalékot ért el. A Bécsben koalíciós partnerként kormányon lévő Zöldek stagnálnak Burgenlandban: az ökopárt a 2015-ös 6,4 százalékról 6,7 százalékra tudta csak növelni szavazatai arányát. Két párt, a NEOS és a Burgenlandi Lista nem tudta átlépni a négyszázalékos bejutási küszöböt. Az ARGE Wahlen intézet szerint a szociáldemokraták jelenleg 19 mandátummal rendelkeznek, az ÖVP-nek továbbra is 11 helye lesz a tartományi parlamentben, az FPÖ-nek az eddigi hat helyett 4 mandátuma lesz, míg a Zöldek változatlanul 2 képviselőt küldhetnek az új Landtagba.

Az Azonnali így kommentálta az eredményt:

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/Azonnali.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.