Pesti Srácok

Három fertőzött Franciaországban, Európában is megjelent a koronavírus

Három fertőzött Franciaországban, Európában is megjelent a koronavírus

Az új koronavírus okozta megbetegedés harmadik esetét erősítették meg Franciaországban péntek este.

A tüdőgyulladást okozó új korokozó megjelenését ezen a napon jelentette be a francia egészségügyi minisztérium; ez volt az első megerősített eset Európában. Csütörtök estig még két megbetegedésről volt szó (az elsőt Bordeaux-ban, a másodikat Párizs térségében regisztrálták), bár a nap folyamán az SOS Médecins francia mentőszolgálat közölte, hogy Bordeaux egészségügyi szervei a koronavírusra jellemző tünetek miatt megfigyelés alá helyeztek egy kínai származású férfit, aki Kínából Hollandián keresztül érkezett Franciaországba. A francia egészségügyi hatóságok este közölték: a három beteget Bordeaux-ban és Párizsban kezelik kórházban, mégpedig elkülönítve. Franciaország közben döntést hozott arról: autóbuszokkal segíti a fertőzés gócpontjának számító Vuhanban tartózkodó francia állampolgárokat, hogy távozhassanak onnan. Jean-Yves Le Drian külügyminiszter nyilatkozatában közölte: Franciaország vuhani főkonzulátusa tájékoztatta a (francia) állampolgárokat arról, hogy a helyi hatóságokkal együttműködve autóbuszjáratokat bocsát rendelkezésükre, lehetővé téve ezzel, hogy ha akarják, házastársaikkal és gyermekeikkel együtt elhagyhassák a várost.

Péntekre már kilenc közép-kínai városban vezettek be közlekedési zárlatot az új koronavírus terjedésének megfékezésére, a járvány kiindulópontjának számító Hupej tartomány pedig a legmagasabb fokú közegészségügyi válsághelyzetet hirdette ki. A zárlat alá vont városok mindegyike a Vuhannak is helyet adó Hupej tartományban található, ahol a járvány decemberi kitörése óta a legtöbb fertőzöttet azonosították.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.