Pesti Srácok

Hét településen tartanak ma időközi választást

Hét településen tartanak ma időközi választást

Hét településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Győrben, Patakon, Bokorban, Pötrétén és Irotán polgármestert, Apátvarasdon és Sényén képviselőket választanak.

Győrben azért volt szükség időközi polgármester-választás kiírására, mert az október 13-án megválasztott Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) lemondott tisztségéről. A posztért hatan indulnak: egy-egy jelölt az Összefogás Győrért Egyesület, az MSZP-DK-Momentum-Jobbik-LMP, a Fidesz-KDNP, valamint a Mi Hazánk Mozgalom színeiben, ketten pedig függetlenként. A választói névjegyzékben 101 655-en szerepelnek.

Nógrád megyében két településen is polgármestert választanak: Patakon októberben a Fidesz-KDNP-s és a független jelölt egyaránt százkilencvenkilenc szavazatot kapott; az időközi választáson rajtuk kívül indul egy harmadik, független jelölt is. A választáson hétszázharmincöt helybéli vehet részt. Bokor községben ősszel négy független polgármester-jelölt közül választhattak a községben élők, de az élen állók között szavazategyenlőség alakult ki, mindketten harmincegy szavazatot kaptak. Az időközi választáson két független jelölt lesz, egyikük már októberben is indult. A választói névjegyzékben kilencvenöten szerepelnek.

A Zala megyei Pötrétén a Pécsi Ítélőtábla döntése alapján kialakult szavazategyenlőség miatt tartanak újból polgármester-választást, ősszel ugyanis mindössze egy szavazatnyi volt a különbség a két független polgármester-jelölt között, de az alulmaradt aspiráns jogorvoslati kérelmet nyújtott be egy helyben érvénytelennek nyilvánított szavazólap miatt. A Pécsi Ítélőtábla végül úgy döntött, hogy a szavazólap mégis érvényesnek tekinthető, így szavazategyenlőség alakult ki. Az időközi választáson ugyanez a két független jelölt méreti meg magát, a településen kétszázötvenkilencen szavazhatnak.

PestiSracok facebook image

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Irotán októberben két független jelölt indult a polgármesteri székért, de mindketten harminchat voksot kaptak. Az időközi választáson ők ismét elindulnak, de lesz egy harmadik, szintén független jelölt is. A választói névjegyzékben nyolcvanketten szerepelnek.

A Baranya megyei Apátvarasdon időközi képviselő-választást tartanak, mert októberben a négy helyre mindössze három jelölt volt, így elmaradt a választás. A voksolásra négy független egyéni listás jelöltet vettek nyilvántartásba, a választói névjegyzékben száznégyen szerepelnek.

A Zala megyei Sényén azért kell kéttagú képviselő-testületet választani, mert októberben nem volt elég jelölt, a visszalépések miatt a szavazás napjára mindössze egy maradt. Az időközi voksolásra három független jelöltet vettek nyilvántartásba, a településen hatvanketten szavazhatnak.

Szavazni mindegyik településen reggel hattól este hét óráig lehet.

Forrás: MTI; Fotó: PS

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.