Pesti Srácok

Hivatalos: a független Molnár Tibort támogatja a Fidesz a dunaújvárosi időközi országgyűlési választáson

null

Molnár Tibor független jelöltet támogatja a Fidesz a február 16-ai dunaújvárosi időközi országgyűlési választáson – jelentette be a nagyobbik kormánypárt választókerületi elnöke kedden, Iváncsán.

Dorkota Lajos közölte: az időközi választásra a Fidesz olyan civil jelölt támogatását tervezte, aki békét és nyugalmat teremt a térségben, és "azt a rombolást, amit az elmúlt két-három hónapban végeztek a jobbikosok, megszünteti". Hozzátette: a térségben az elmúlt két évben nem volt olyan parlamenti képviselő, aki felkereste volna a térség polgármestereit, és megkérdezte volna őket problémáikról. Kiemelte: a Fidesz azért támogatja Molnár Tibort, mert a térség polgármestereinek többsége felsorakozott mögötte, helyi – ott született és ott is él –, így ismeri a térség problémáit. Vele szemben a Jobbik jelöltje "budapesti, ő turistaként gondol a térségre" – mondta Dorkota Lajos.

A 38 éves, nős, háromgyermekes Molnár Tibor 2014-2017-ben Iváncsa alpolgármestere volt, 2017-ben időközi választáson lett a település polgármestere, 2019-ben pedig megerősítették tisztségében. Édesapja 30 éven keresztül volt Iváncsa polgármestere.

Molnár Tibor úgy fogalmazott: az elmúlt két évben a saját bőrén tapasztalhatta meg, milyen az, amikor a térségnek nincs közvetlen képviselete a parlamentben. Hozzátette: megválasztása esetén nemcsak egy települést, hanem egy térséget képviselne. Szerinte nem szabadságharcosokra, hangzatos kijelentésekre, hanem egy olyan emberre van szüksége a környéknek a parlamentben, aki ismeri a térség problémáit, és hajlandó azokat képviselni. A függetlenként induló Molnár Tibor közölte: a kormánypártokkal folytatott tárgyalásait siker zárta, a Fidesz támogatja a térség fejlesztéseire vonatkozó elképzeléseit, ő pedig a kormánypártok család-, gazdaság- és migrációs politikáját. Az egyezséget olyan, kölcsönösen jó megállapodásnak nevezte, amelynek hasznát a választókerületben élők élvezhetik megválasztása esetén. Kérdésre válaszolva Molnár Tibor elmondta: a térség településeinek polgármestereivel személyesen átbeszélték a szükséges fejlesztéseket, és támogatásukról biztosították őt, de Dunaújvárosba csak január 13-ára kapott időpontot. Azt mondta: a várossal eddig jó kapcsolatai voltak; most az a kérdés, hogy az új polgármester a pártérdekeket, vagy a térség és Dunaújváros fejlődését tartja szem előtt.

PestiSracok facebook image

A Fejér megyei 4-es számú országgyűlési egyéni választókerületben azért kell időközi választást tartani február 16-án, mert az itt tavalyelőtt áprilisban mandátumot szerző Pintér Tamást (Jobbik) októberben Dunaújváros polgármesterévé választották, és – mivel a két tisztség összeférhetetlen – a politikus lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról.

Forrás: MTI; Fotó: DUOL

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.