Pesti Srácok

Jelentős hatást keltett az ukrán elnök újévi beszéde

null

Jelentős hatást keltett Volodimir Zelenszkij ukrán államfő első újévi beszéde, amelybe magyar és orosz szavakat is beleszőtt, és a nép egységéről beszélt – mondta Fedinec Csilla Ukrajna-szakértő szombaton, az M1 aktuális csatornán.

Ismertetése szerint Volodimir Zelenszkij arra emlékeztetett, hogy elődei újévi beszédeikben a GDP növekedését hangsúlyozták; ezzel szemben ő arról akar beszélni, hogy az országban élő összes polgár tagja Ukrajnának, a népnek, amely Ukrajnát alkotja.

– jegyezte meg. Emlékeztetett: a Zelenszkijt megelőző időszakban a kormány álláspontja az volt, hogy ki kell emelni a megkülönböztető jegyeket, harcolni kell, nemcsak a fronton, hanem a hétköznapokban is. Ezzel szemben az új elnök egy olyan egységről beszélt, amelyben az embereknek nem kell egyformáknak lenniük, és nem kell, hogy egyformán gondolkodjanak. Ennek kapcsán beleszőtte beszédébe egy beregszászi, anyanyelvét védő ember példáját is. A szakértő szerint az elmúlt harminc év legsikertelenebb ukrán kezdeményezése egy egységes nemzeti öntudat kovácsolására irányult, amit most először nem az ellentétek mentén, hanem a különbözőségekben megnyilvánuló egységből terveznek kialakítani.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.