Pesti Srácok

Kásler lépett, és felmentette a Szent Margit Kórház főigazgatóját

null

A biztonságos betegellátás, a zavartalan és törvényes működés érdekében a fenntartó, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ javaslatára Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter pénteken indokolás nélkül felmentette tisztségéből Badacsonyi Szabolcsot, a Szent Margit Kórház főigazgatóját – írta közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Decemberben hét sebész mondott fel az Óbudai Szent Margit Kórházban, miután a főigazgató elbocsátotta Imreh Domonkos főorvost, aki fontos szerepet játszott a bangladesi sziámi ikrek szétválasztásánál. Badacsonyi szakmai és magatartásbeli tényezőkkel indokolta a nyugdíjkorhatárt elérő sebész felmentését, aki mellett nemzetközi szaktekintélyű kollégái, például a bangladesi operációt másokkal együtt irányító Csókay András is kiállt. Csókay akkor úgy vélekedett, hogy Badacsonyi lépései az ötvenes éveket idézték, és a kormánnyal szimpatizáló orvosakat vették célba.

Kásler Miklós már decemberben jelezte, hogy vizsgálatot rendelt el a történtek miatt, a Magyar Nemzet pedig arról írt, hogy a felmondások miatt az intézmény sebészeti és ügyeleti rendje összeomlott, az akut ügyeletet lemondták, számos műtétet elhalasztottak.

Forrás: MTI/PS/Magyar Nemzet; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.