Pesti Srácok

Kovács Zoltán: Amikor megszólal a Soros-kórus odakint, tudjuk, milyen mechanizmus áll mögötte

Kovács Zoltán: Amikor megszólal a Soros-kórus odakint, tudjuk, milyen mechanizmus áll mögötte

Kilenc év alatt 11 meghallgatás Magyarországgal kapcsolatban. Finomodtak-e a brüsszeli módszerek? És milyen mechanizmus van a Soros-kórus megszólalásai mögött? A Hír TV A nyolcas c. műsorának vendége a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, Kovács Zoltán volt, aki G. Fodor Gábor műsorvezetővel tartott seregszemlét az európai csatatéren, és megbeszélték azt is, hogy mi vár ránk a 2020-as esztendőben.

– kérdezte G. Fodor Gábor, műsorvezető.

– kezdte Kovács Zoltán.

– fogalmazta át a kérdést G. Fodor Gábor. Kovács Zoltán elmondta: szerinte a definíciót máshonnan kell megközelíteni. Amikor arról beszélnek, hogy mi a baj az unió központjának bürokratáival, illetve az intézményeivel, az egyik alapvető probléma az, hogy jogszabályai, az alapszerződés leír dolgokat, amelyeknek különböző olvasatai létezhetnek, de jogszabályban mégiscsak le vannak írva. Azonban, amikor megszegik, újraértelmezik ezeket a jogszabályokat, olyan kontextusba helyezik őket, hogy az nekik jó legyen, és az érintett tagállamoknak, Magyarországnak, Lengyelországnak pedig ne. Ez a módszer aggályokat vet fel, különösen, ha ebben politikai tendencia fedezhető fel. Amikor arról beszélünk, hogy megszólal a Soros-kórus odakint, akkor pontosan tudjuk, hogy milyen mechanizmus van mögötte.

– mondta Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár.

Forrás: Hír TV; Fotó: MTI/Mohai Balázs

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.