Pesti Srácok

KSH: Csökkent a halálozások és születések, jelentősen nőtt a házasságok száma

null

Csökkent a születések száma és a halálozásé is, így mérséklődött a természetes fogyás, miközben a házasságok száma jelentősen nőtt a tavalyi év első tizenegy hónapjában az azt megelőző esztendő azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A közlemény szerint 2019 januárja és novembere között a születések száma 1,5, a halálozásoké 0,8 százalékkal kevesebb volt, mint 2018 azonos időszakában. Ezért a természetes fogyás 0,9 százalékkal, 341 fővel nőtt 2018 január-novemberéhez képest. Január és november között 81 ezer 341 gyermek jött világra, ami 1274-el kevesebb az előző év adataihoz képest. A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,48 volt a 2018 első tizenegy hónapjára számított 1,49-hoz képest. Ebben az időszakban 117 ezer 964-en haltak meg, 933-mal kevesebben, mint egy évvel korábban.

Az élveszületések száma nagyobb mértékben mérséklődött, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás a 2018 első tizenegy havi 36 282-vel szemben 36 623 fő volt. Ez 0,9 százalékos növekedés. Az adatok szerint 979 pár kötött házasságot, ami jelentősen, 27 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A 2019. január-novemberi időszakban kötött házasságok száma 1989 óta a legmagasabb érték. Kitértek arra is, hogy ezer lakosra 9,1 élveszületés és 13,2 halálozás jutott; mindkettő 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2018. január-novemberi időszakhoz képest. Mindezek következtében a természetes fogyás 4,1 ezrelékes érteke változatlan maradt.

2019 első tizenegy hónapjában ezer élveszületésre 3,7 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékponttal több volt az egy évvel korábbinál. A házasságkötési arányszám 6,9 ezrelék volt, 1,5 ezrelékponttal több a bázisidőszaki értékhez képest – írták. Közölték a csak a tavaly novemberre vonatkozó adatokat is: 7257 gyermek jött világra, ami 52 újszülöttel, 0,7 százalékkal kevesebb, mint 2018 novemberében. Ebben az időszakban 9729 ember vesztette életét, 700 elhunyttal, 6,7 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A születések száma kisebb mértékben csökkent, mint a halálozásoké, ennek következtében a havi természetes fogyás a 2018. novemberi 3120-szal szemben 2472 fő volt, ami 21 százalékos csökkenést jelent. A házasságkötések száma nagymértékben emelkedett, 4188 pár lépett frigyre, ami 112 százalékkal, 2213-al több a 2018. novemberi adatnál.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.