Pesti Srácok

Kutatás: létezik "visegrádi identitás"

Kutatás: létezik "visegrádi identitás"

Létezik visegrádi identitás; a Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia alkotta V4-es együttműködés nemcsak az illegális migráció elutasításában ért egyet – hangzott el a Nézőpont Intézet és a Nemzetközi Visegrádi Alap kutatásának eredményét ismertető tanácskozáson, szerdán, Budapesten.

A Visegrádi identitás – Vízió vagy valóság? című eseményen Lajtai Márk, a Central European Perspectives (CEPER) Zrt. vezető elemzője a négy visegrádi államban, országonként ezer ember telefonos megkérdezésével készült kutatás eredményét ismertetve közölte: a V4-es országok népességének kétharmada szerint vannak közös jellemzői az együttműködésben részt vevő államoknak.

– tette hozzá. Lajtai Márk elmondta, hogy a leginkább jobboldali állam Magyarország, amelyet e tekintetben Csehország és Szlovákia követ, míg "érdekes módon" Lengyelországban volt a legmagasabb a baloldaliak aránya.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg. Ismertetése szerint a V4-ek közvéleményének 51 százaléka elégedett kormányának családpolitikájával, közülük is leginkább a magyarok. A gazdaságra kitérve Lajtai Márk kiemelte, hogy miközben az európai gazdaságok lassulnak, a V4-ek közvéleménye a gazdaság tekintetében óvatos optimizmussal tekint a következő öt év elé.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója Lajtai Márk utóbbi megállapításaihoz is kapcsolódva kifejtette: Nyugat- és Közép-Európában nemcsak a társadalmi értékrend, hanem a társadalmi jövőkép is különbözik.

– mondta Mráz Ágoston Sámuel, majd közölte: idén kiderül, hogy érvényesül-e a visegrádi befolyás az uniós keretköltségvetésről szóló tárgyalásokon.

Kiss Gy. Csaba irodalom- és művelődéstörténész kultúrtörténeti előzményeket is felelevenítő előadásában a többi között arról beszélt, hogy a kommunista korszakban a térségről kialakult nyugati sztereotípiák nagyon mélyen belevésődtek az ottani közvéleménybe és a politikusokba is, és azok még a XXI. század elején is hatnak. Ezért a V4-es országok számára közösen megvalósítandó feladatnak nevezte a térség két totalitárius rendszert is megélt emlékezetének a nyugatival való "egyenjogúsítását", és az emlékezetpolitikán túl az energiapolitika és energiabiztonság összehangolását.

Az eseményen Karel Sál cseh politikai elemző, Jacek Karnowski lengyel újságíró és Tokár Géza szlovákiai politológus "villámelőadásban" kifejtette országának a visegrádi együttműködéshez való viszonyát.

Az eseményen külföldi előadók és Mráz Ágoston Sámuel részvételével mintegy félórás kerekasztal-beszélgetést is rendeztek. Ezen a Nézőpont Intézet igazgatója megállapította, hogy csakis szuverén államok képesek egymással érdemben együttműködni. Jacek Karnowski felvetette egy visegrádi fejlesztési bank létrehozásának ötletét, Karel Sál pedig azt mondta, a V4-es államok fővárosainak – magukat liberálisnak valló – polgármesterei is értékesnek találják a visegrádi együttműködést. Tokár Géza a szlovák belpolitikai folyamatokat is ismertetve az együttműködés feltételeiről és a "jó kompromisszumokról" szólt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.