Pesti Srácok

Letartóztatták az Erzsébetvárosban magyar nőt megerőszakoló afrikai migránst

Letartóztatták az Erzsébetvárosban magyar nőt megerőszakoló afrikai migránst

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a szomáliai férfinak a letartóztatását, akit többek között egy fiatal nő ellen elkövetett szexuális erőszak bűntettével gyanúsítanak – tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-t.

Közleményük szerint a férfi kedden éjjel ismerkedett meg a nővel egy budapesti szórakozóhelyen, ahonnan később együtt távoztak. A férfi javaslatára közösen el akartak szívni egy marihuánás cigarettát, ezért séta közben bementek egy térre. A sövények takarásában a férfi szexuálisan közeledett a nőhöz, aki ezt visszautasította, ezért a férfi több alkalommal megütötte, majd megerőszakolta a sértettet. A férfi a nő segélykiáltására időközben felfigyelő és a védelmére kelő külföldi férfit is bántalmazta, majd a gyanúsított magához vette a nő mobiltelefonját és elfutott.

A férfit szexuális erőszakkal, kifosztással és két rendbeli súlyos testi sértés kísérletével, továbbá kábítószer birtoklással gyanúsítják. A végzés szerint a szomáliai férfi 2015 januárja óta oltalmazotti státusszal rendelkezik Magyarországon, bejelentett lakóhelyén nem tartózkodik, magyarországi kötődéssel nem rendelkezik. Figyelemmel ezekre és a gyanúsított terhére rótt bűncselekmények büntetési tételére, megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől megszökne vagy elrejtőzne – hangsúlyozta a bíróság, hozzátéve: a férfi a gyanúsításban szereplő bűncselekményeket egy vele szemben folyamatban lévő másik büntetőeljárás hatálya alatt követte el, ezért esetében a bűnismétlés veszélye is megállapítható. A végzés nem végleges – olvasható a közleményben.

Mint arról beszámoltunk, a terhelt, Ahmed H. B. múltjában számos az ellentmondás; az afrikai bevándorló különféle, eddig fiktívnek bizonyult történettel próbálta meg eddig átverni az ügyében eljáró hatóságokat, ezért van jelenleg is ideiglenes oltalmazotti státuszban Magyarországon.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/PS; Fotó: Police.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.