Pesti Srácok

Miközben a balliberális propaganda a romákat lázítja, bizonyítékok cáfolják a miskolci kórházról szóló kamuhíreket

null

Nagy Gábor orvosigazgató szerint bizonyítékok sora mutat arra, hogy teljes valótlanságot állítanak azok a hírportálok, amelyek szerint a miskolci kórházban eltávolították egy roma nő mindkét petevezetékét, hogy ne szülhessen többé gyermeket – írta vasárnap a Magyar Nemzet online kiadása.

A lapnak nyilatkozó orvosigazgató arra reagált, hogy a 168 Óra szombati cikkében azt állították: egy 26 éves nő csak nemrég szembesült azzal, hogy három évvel ezelőtt mindkét petevezetékét eltávolították beleegyezése nélkül. A miskolci kórház szülész-nőgyógyászati osztályát tíz éve vezető orvosigazgató a lapnak elmondta: a nőt görcsös alhasi fájdalmai miatt előbb a járó-, majd fekvőbeteg-osztályra vették fel; a vizsgálatok után egyértelművé vált méhen kívüli terhessége. A szükséges műtétről szakmai konzultáción döntöttek, a beteg pedig a tájékoztatás után a beleegyező nyilatkozatot is aláírta. Hozzátette: a műtét közben szakmai tanácsért az orvosigazgatót is felhívták, a hírportál állításával ellentétben pedig csak a baloldali petevezetéket vették ki. Valótlannak nevezte azt az állítást, hogy az operáció közben azt az instrukciót adta, hogy "vegyék ki mindkét petevezetékét a cigánynak". Kijelentette, hogy nem cigánygyűlölő – "ha az lenne, már rég nem a BAZ megyei kórházban dolgozna" –, ráadásul az operált nő nem is roma származású. A nő – kórházi dokumentációkkal igazoltan – hatszor járt azóta az intézményben, és a zárójelentésben is mindent világosan leírtak.

– nyilatkozta a lapnak. A kórház főigazgatója az orvosigazgató tájékoztatása szerint a médiahírek miatt belső vizsgálatot is elrendelt, és a külső igazságügyi orvosszakértő is megállapította, hogy a szakmai szabályok szerint történt a beteg gyógykezelése.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI