Pesti Srácok

Nagy-Britannia visszaszerezte szuverenitását

Nagy-Britannia visszaszerezte szuverenitását

Hosszú várakozás után az Egyesült Királyság otthagyja az Európai Unió jogalkotását, politikai intézményrendszerét. A Brexit folyamata ugyanakkor még messze nem zárult le, elkezdődik ugyanis a tényleges tárgyalásokról szóló úgynevezett átmeneti időszak, amely a tervek szerint 2020. december 31-éig tart. Frank Füredi, a XXI. Század Intézet főmunkatársa, a University of Kent szociológus professzorának véleménye szerint, Nagy-Britannia hosszú idő után visszaszerezheti szuverenitását, ugyanakkor még sok tennivaló van a teljes siker eléréséhez. Hozzátette: véget ért a bizonytalanság időszaka Londonban, azonban a komoly médiatámogatásnak örvendő maradás-pártiak törhetnek még borsot a Boris Johnson vezette kormány orra alá.

Az elkövetkezendő 11 hónapban egy átlag britnek még nem fog feltűnni, hogy Nagy-Britannia hivatalosan már nem tagja az Európai Uniónak, hiszen ugyanazok a jogszabályok lesznek érvényben, mint a kilépést megelőzően. 2021 után azonban már a brit kormány és az unió által közösen rögzített feltételek szerint folytatódik tovább az együttműködés, így az elkövetkezendő hónapok tárgyalásainak kiemelt jelentősége lesz, azok ugyanis több évtizedre eldönthetik az Európai Unió és Nagy-Britannia politikai és gazdasági kapcsolatát.

Frank Füredi álláspontja szerint a brit szuverenitás visszaszerzése szempontjából nem a britek megbüntetését szorgalmazó brüsszeli bürokrácia jelenti a legnagyobb kihívást, hanem a brit maradás-pártiak azon kísérlete, amelynek célja a többség demokratikus akaratának kijátszása és aláásása.

PestiSracok facebook image

Példaként említette a skót kormány azon döntését, miszerint továbbra is használják az EU zászlaját, ami jól szimbolizálja az EU iránti lojalitásukat és azt üzenik: inkább tartoznak a brüsszeli bürokráciához, mint Nagy-Britanniához. Meglátása szerint az angol üzleti élet sok tagja hasonlóan érzi magát és inkább szeretnék Nagy-Britanniát az Európai Unió fél-gyarmataként látni, mintsem egy független, szuverén nemzetnek.

Ugyanakkor, ha az átmeneti időszak során bármilyen akadály felmerül, akkor a maradás-pártiak mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy azokat kihasználva a Brexit ellen hangolják a közvéleményt – hangsúlyozta Frank Füredi. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy a maradás-párti lobbi továbbra is élvezi a brit média jelentős részének támogatását és ennek köszönhetően igen könnyen tudják befolyásolni a közvéleményt. Ezt kihasználva mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy demoralizálják és pesszimistává tegyék a britek hangulatát. Abban reménykednek, hogy Nagy-Britannia továbbra is igazodni fog az Európai Unióhoz és csak színlelni fogja a Brexitet – tette hozzá.

Frank Füredi kiemelte, a Boris Johnson vezette kormány magabiztos és erős, emellett tudják nagyon jól, hogy szükséges a közvélemény támogatása a Brexit folyamatának befejezéséhez. Ezért szerinte a választóknak ébernek kell maradniuk, hiszen mint fogalmazott a brit nemzet életében egy új és ünnepi fejezet veszi kezdetét.

(XXI. Század Intézet)

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

5+ 1: Nyeremények bűvöletében, avagy az Ötöslottó történetének legjei

Exkluzív 2017 április 6.
A hazai szerencsejáték történetében kiemelkedő év a 2017-es, ugyanis 60 esztendős lett Magyarország legnépszerűbb lottójátéka, az Ötöslottó. A PestiSrácok.hu ezen kerek évforduló alkalmából egy négy részes cikksorozattal igyekszik kideríteni a játék sikerének titkát. Olyan érdekes információkat, adatokat és személyes történeteket elevenítünk fel, amelyek garantálják a lottótörténeti időutazást. Sorozatunkban szó lesz a legnagyobb nyertesekről, a nyereményekről, a szelvényről, a lottózókról, a sorsolásokról és a játék összetéveszthetetlen arculatáról is.