Pesti Srácok

Németh Szilárd: Az Irakban lévő katonák sértetlenek és végzik a dolgukat

Németh Szilárd: Az Irakban lévő katonák sértetlenek és végzik a dolgukat

Az Irakban szolgálatot teljesítő magyar katonák sértetlenek és végzik a feladatukat – mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtök reggel, az M1 aktuális csatornán. Irán rakétákat lőtt ki szerda hajnalban az amerikai erők által használt Ain al-Aszad iraki légitámaszpontra, megtorlásul, amiért Washington egy dróncsapásban megölte az iráni Forradalmi Gárda egyik tábornokát.

Németh Szilárd a műsorban elmondta: a magyar katonák Irakban részt vettek a NATO kiképzési missziójában, de ezt felfüggesztették, és közreműködnek a koalíciós erők közös műveletében.

fűzte hozzá, jelezve: a honvédek tevékenységét egy kormányközi megállapodás is szabályozza. A katonák feladatáról elmondta: főként tanácsadással, őrzés-védéssel és csapatkíséréssel foglalkoznak Irakban.

PestiSracok facebook image

tette hozzá. Az államtitkár hangsúlyozta: a Magyar Honvédség rendelkezik azokkal a szükséges képességekkel például a honvédség szállító repülőgépeinek köszönhetően , amelyek a katonák biztonságba helyezéséhez szükségesek. Németh Szilárd a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című csütörtöki műsorában elmondta azt is, hogy mind az Egyesült Államok, mind pedig Irán elsősorban "befelé" üzen, hiszen mindkét országban választások lesznek.

fűzte hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Anmar Halil

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.