Pesti Srácok

Súlyos vámok kivetésével fenyegette meg Trump Európát

null

Súlyos vámok kivetésével fenyegette meg az Európai Uniót Donald Trump amerikai elnök arra az esetre, ha nem sikerül átfogó kereskedelmi megállapodást kötni, és az európai országok nem hagynak fel a leginkább az amerikai óriásvállalatokat érintő digitális adó bevezetésével.

A CNBC amerikai hírtelevíziónak szerdán adott nyilatkozatában Trump elnök, aki a svájci Davosban tartózkodik az 50. Világgazdasági Fórum alkalmából, úgy fogalmazott, hogy "nagyon, nagyon nehéz tárgyalni" Európával, amely "évek óta kizsigereli" az Egyesült Államokat.

– mondta az amerikai elnök, hozzátéve, hogy úgy gondolja, az Európai Unió végül belemegy egy megállapodás megkötésébe.

PestiSracok facebook image

Az Egyesült Államok és az Európai Unió egymás legnagyobb kereskedelmi partnerei közé tartoznak. Tavalyelőtt, 2018-ban közel 1300 milliárd dollárt tett ki az áruk és szolgáltatások kereskedelmi forgalmának értéke. Az Egyesült Államok exportjának értéke 575 milliárd dollárra, importja pedig 684 milliárd dollárra rúgott, így a mérleg 109 milliárd dolláros többletet mutatott az unió javára.

Trump elnök, aki kedden Davosban már tárgyalt Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével egy kétoldalú kereskedelmi megállapodásról, egy másik, a Fox News amerikai hírtelevíziónak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy "nagyon egyszerű lesz" megegyezni az európaiakkal.

– mondta az amerikai elnök, aki nem először vette elő ezt az ütőkártyát, bár az unió világosan jelezte, hogy ellenlépéseket tenne egy ilyen esetben.

Az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak nem lesz egyszerű megállapodásra jutnia, ugyanis Brüsszel azt akarja elérni, hogy az agrárágazatot hagyják ki belőle, míg Washington a közbeszerzések piacát tartaná zárva. A helyzetet nehezíti, hogy több európai ország – Franciaország, Ausztria és Olaszország – 3 százalékos mértékű digitális adót vetett ki a nagy technológiai vállalatoknak az adott országban keletkezett bevételeire, amit az amerikai kormányzat rendkívül sérelmesnek tart.

Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter szerdán, Davosban, egy panelbeszélgetés során úgy fogalmazott, hogy ha európai országok "önkényes módon megadóztatnak" amerikai internetes vállalatokat, Washington fontolóra veszi, hogy "önkényes módon vámokat vet ki" európai autógyártókra. Emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok részt vesz az online szolgáltatásokra vonatkozó új nemzetközi adószabályok kidolgozásában a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) keretein belül.

– mondta Mnuchin. Az amerikai pénzügyminiszter szerdán találkozik Bruno Le Maire francia gazdasági és pénzügyminiszterrel, valamint Angel Gurriával, az OECD főtitkárával. A háromoldalú találkozón szó lesz az OECD által kidolgozott, a digitalizált gazdaság adózási kihívásaira választ adó javaslatokról, amelyek 2020 végén lépnének életbe. A folyamatot lefékezte, hogy Mnuchin decemberben váratlanul azt javasolta, hogy a nemzetközi adószabályok legyenek választhatóak és nem kötelezőek.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.