Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Sikeres döntés a keleti nyitás

null

Az utóbbi tíz év bizonyította, hogy a kormány 2010-ben indított keleti nyitás stratégiája sikeres döntés volt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az indiai Tata Consultancy Services (TCS) informatikai szolgáltató budapesti tevékenységének bővítéseként létrehozott új digitáliskompetencia-iroda avatóünnepségén, pénteken. A TCS budapesti új irodájában ötszáz új munkahelyet hoznak létre a meglévő kétezer-ötszáz mellé.

Szijjártó Péter az eseményen kiemelte, hogy a világgazdaságban a kelet szerepe folyamatosan nő: míg 2007-ben a világban végrehajtott beruházás nyolcvanegy százalékát nyugati tőkéből, tizenhét százalékát keleti tőkéből hajtották végre, addig 2018-ban már a világ összes beruházásának ötvennyolc százaléka keleti tőkéből valósult meg, és egyre több technológiai újítás származik onnan. A tárcavezető hangsúlyozta: tavaly Magyarországon megdőlt a beruházási rekord, és először fordult elő, hogy nem Németországból, hanem keletről, Koreából érkezett a legtöbb befektetés az országba. A miniszter megjegyezte: a múlt évben Magyarországra hozott beruházási érték hatvan százaléka keletről érkezett, a tavaly létrehozott új munkahelyek negyven százalékát keleti vállalatok adták.

Szijjártó Péter elmondta: a keleti nyitás egyik legfontosabb célországa India, az informatikai világforradalom egyik meghatározó szereplője. A magyar-indiai gazdasági kapcsolatok aktívak, negyven nagy indiai vállalat több, mint tízezer magyar munkavállalót foglalkoztat, és tavaly az első tíz hónapban több, mint hatszázmillió dollárt tett ki a kétoldalú kereskedelem. A miniszter rámutatott: a Tata Consultancy Services beruházása hozzájárul a magyar gazdaság dimenzióváltásának sikerességéhez, és lehetőséget ad arra, hogy a jól képzett magyar fiatalok kiszámítható karriert érjenek el. Szijjártó Péter szólt arról, hogy Magyarországon négyezer-ötszáz ösztöndíjas helyet tartanak fenn a keleti nyitás célországaiból származó diákoknak. A Tata-csoportnál több, mint hétszázezren dolgoznak globálisan, a csoport éves szinten több, mint százmilliárd dollár bevételt ér el. A Tata Consultancy Services India legnagyobb informatikai vállalata, a világ ötven országában négyszázötvenezer munkavállalót foglalkoztat, Ázsia vezető szoftverfejlesztő és szolgáltató cége.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Szijjártó Péter. A külgazdasági miniszter szerint a TCS beruházásai is hozzájárultak ahhoz, hogy az autóipart követően az üzleti szolgáltató központok szektora a második legtöbb beruházást hozta Magyarországra.

– részletezte Szijjártó Péter.

N. Ganapathy Subramaniam, a TCS globális vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy a budapesti digitális szolgáltató központ átadásával tovább bővül tevékenységük; munkájukkal a mesterséges intelligencia és az automatizálás területén erősítenek.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.