Pesti Srácok

Tavaly több, mint kétszeresére nőtt az illegális migránsok száma Magyarországon

null

Tavaly 2018-hoz képest 2,6-szor több illegális migráns próbált bejutni Magyarország területére – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Határrendészeti Főosztályának vezetője hétfőn, Budapesten, sajtótájékoztatón.

Balázs László elmondta: különösen 2019 utolsó negyedévében fokozódott a migrációs nyomás. Az 51. héten csaknem 1400 migráns érkezett Magyarország területére, 2020. január 1. és 5. között pedig már 803 emberrel szemben intézkedtek. Közölte: a schengeni határ valamennyi szakaszán növekedést tapasztaltak az illegális migrációban, de kiemelten a szerb és a román határszakaszokon. Hangsúlyozta, hogy minden szomszédos állam hatóságaival jó az együttműködésük.

Az ORFK székházában a rendőrség és a honvédség képviselői közösen tartottak sajtótájékoztatót a Magyarország illegális migrációs helyzetében bekövetkezett változásról, illetve az ezzel kapcsolatos intézkedésekről. Garas László dandártábornok, a Magyar Honvédség hadműveleti csoportfőnöke közölte: a határok védelmében részt vevő katonák számát megduplázták, ezen felül drónokkal és helikopterekkel segítik a légi felderítést. Kiemelte: a katonák Bács-Kiskun és Csongrád megyében segítik a határok védelmét 2015 óta. A pluszerők vasárnap elfoglalták bázisaikat – erről Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Böröndi Gábor, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese személyesen is meggyőződött. Garas László azt mondta: mindaddig fenntartják a jelenlegi létszámot, amíg arra szükség van, de ha kell, tovább növelik a határvédelemben részt vevő katonák számát.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.