Pesti Srácok

Több gyerek meghalt egy orosz légicsapásban

Több gyerek meghalt egy orosz légicsapásban

Legalább 23 civil, köztük 13 gyerek halt meg orosz légicsapásokban Szíria északnyugati részén kedden – számolt be az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet.

Az egyik légicsapásban, amely az Aleppó tartomány nyugati részén található Kfar Taalt érte, tízen vesztették életüket. Az áldozatok közül nyolc ugyanannak a családnak a tagja volt, hat gyermek – közölte a nagy-britanniai székhelyű szervezetet vezető Rámi Abder-Rahmán. A szomszédos Idlíbben két civil vesztette életét egy bombázásban. Az esti órákban pedig egy további légicsapás érte Kfar Nuráni települést, ahol nyolcan vesztették életüket. Hétfőn hét civil, köztük öt gyerek halt meg aleppói orosz légicsapásokban.

A keddi bombázás megtorlásául a lázadók és dzsihadisták uralta területekről rakétákat lőttek ki a kormányerők uralta Aleppó városára. A SANA állami hírügynökség úgy tudja, a tüzérségi csapásban három polgári lakos vesztette életét. Az érintett területek a felkelők és a Haját Tahrír as-Sám dzsihadistáinak felügyelete alatt állnak. Oroszország Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányát támogatja. Abder-Rahmán rámutatott, hogy három napja folynak légicsapások Idlíbben és környékén. Az orosz támadások célja, hogy a felkelők és a dzsihadisták feladják Aleppó térségét, illetve a várost Damaszkusszal összekötő országutat. Az OSDH vezetője úgy véli, hogy a bombázások egy szárazföldi katonai művelet felvezetői is lehetnek. A szíriai hadsereg az elmúlt hetekben megerősítette az Aleppó környékén állomásozó csapatait. Mint mondta, az utóbbi három napban végrehajtott bombázások Idlíbben és környékén kizárólag az orosz légierő műve.

Az ENSZ csütörtökön közölte, hogy december óta mintegy 350 ezren, főleg nők és gyermekek menekültek el a harcok elől Idlíbből a török határ közelébe. A Nemzetközi Menekültügyi Bizottság szerint további 650 ezren menekülhetnek el a tartományból, ha nem csillapodik az erőszak. A damaszkuszi kormány a polgárháborús Szíria 70 százalékát tartja ellenőrzése alatt. A 2011 óta zajló szíriai konfliktusban több, mint 380 ezren vesztették életüket és milliók váltak földönfutóvá.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.