Pesti Srácok

Tovább emelkedett a jakartai árvíz halálos áldozatainak száma

null

Huszonegyre emelkedett az indonéz fővárost és környékét sújtó árvíz halálos áldozatainak száma – közölte csütörtökön az indonéz szociális minisztérium. Jakartában és környékén mintegy harmincmillió ember él, a főváros földrengés- és árvízveszélyes területen fekszik, és a felszín alatti vizek korábbi ellenőrizetlen kitermelése miatt a metropolisz folyamatosan süllyed. Joko Widodo indonéz elnök a nyáron bejelentette, hogy Borneó szigetén új főváros fog felépülni.

Az ár szerdán öntötte el Jakartát és a szomszédos városokat, tizennyolc órán át tartó heves esőzések után. A szociális minisztérium közleménye szerint a legtöbb ember Bogorban vesztette életét. Az országos katasztrófaelhárítás szóvivője, Agus Wibowo korábban azt közölte, hogy legkevesebb tizenhat ember halt meg, közülük néhányan áramütés áldozatai lettek. A hatóságok szerint a Bogorra hulló csapadékmennyiség évtizedek óta a legsúlyosabb, megáradtak a folyók, és a víz Jakartát is elborította. A monszuneső és a folyók vízszintjének megemelkedése miatt Jakartán belül mintegy kilencven városrész került víz alá, a főváros mellett fekvő Depokban pedig földcsuszamlás történt. Jakartában és környékén mintegy harmincmillió ember él, a főváros földrengés- és árvízveszélyes területen fekszik, és a felszín alatti vizek korábbi ellenőrizetlen kitermelése miatt a metropolisz folyamatosan süllyed. Joko Widodo indonéz elnök a nyáron bejelentette, hogy Borneó szigetén új főváros fog felépülni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Adi Weda

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.