Pesti Srácok

Trump mégis építhet határfalat a katonai költségvetésből

Trump mégis építhet határfalat a katonai költségvetésből

Egy amerikai fellebbviteli bíróság engedélyezte, hogy Donald Trump elnök és kormányzata a katonai költségvetésből csoportosítson át 3,6 milliárd dollárt az amerikai-mexikói határra tervezett fal építéséhez.

Még decemberben egy szövetségi bíróság úgy döntött: a katonai költségvetésből semmilyen összeget nem lehet falépítésre átutalni. Szerdán este azonban egy fellebbviteli bíróság hatályon kívül helyezte ezt a döntést. Ezzel lehetővé vált egy körülbelül 800 kilométer hosszúságú fal megépítésének finanszírozása. Igaz, a fellebbviteli bíróság döntésével a bírósági folyamat még nem zárult le, hiszen az ügyet az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság elé vihetik a falépítést ellenző, perelő személyek és szervezetek, de a kormányzat közben megkezdheti az építkezést. Az alkotmánybíróság tavaly júliusban egy hasonló bírósági döntés ügyében már igazat adott a kormányzatnak. Akkor arról hozott döntést, hogy a kormányzat jogosan használhat fel a katonai költségvetésből 2 és fél milliárd dollárt a falépítésre. Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Twitteren elégedettségét kifejezve azt írta: az igazságszolgáltatás "zöld jelzést adott, hogy megkezdhessük a déli határon az iszonyúan szükséges fal egyik legnagyobb szakaszának építését". Közölte továbbá: a fal teljes megépítése folyamatban van, vagy az előkészületek megtörténtek. A Fehér Ház közleményben üdvözölte a fellebbviteli bíróság döntését.

– olvasható a kommünikében.

PestiSracok facebook image

Donald Trump 2016-os elnökválasztási kampányának egyik fontos ígérete volt az illegális migráció visszaszorítása és ennek érdekében magas falak felhúzása az Egyesült Államok mintegy 3200 kilométeres déli határain. A demokraták nem szavazták meg az ehhez szükséges kiadásokat, és a Trump-kormányzat 2019 elején úgy döntött, hogy a katonai költségvetésből csoportosít át összesen 6,7 milliárd dollárt a falépítésre.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.