Pesti Srácok

Új innovációs korszak indult a magyar gazdaságban, a kutatásban és a felsőoktatásban is

null

Az utóbbi évek intézkedéseinek köszönhetően nemzetközileg is versenyképes tudásra tehetnek szert a felsőoktatási intézményeinkben tanuló diákok – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter keddi, évindító sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Hangsúlyozta: a magyar kormány partnere minden tanulónak.

– fejtette ki.

PestiSracok facebook image

– mondta a miniszter.

– tette hozzá. Palkovics László elmondta: elkezdődött az innovációt támogató intézményrendszer átalakítása; a lehetséges pályázók támogatása a kijelölt intézmények feladata. Tavaly 85 milliárd forint támogatásról hoztak döntést, amit jelentős összegnek nevezett. Hangsúlyozta, hogy új innovációs korszak kezdődött a magyar gazdaságban, a kutatásban és a felsőoktatásban is. Kitért arra: létrejött a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács 2020-tól, a miniszterelnöknek felelős testületként. Az első ülését február közepén tartják, ahol a nemzeti innovációs stratégia elfogadásáról is tárgyalnak majd. A pályázati forrásoknak is új struktúrát vezettek be: minden pályázati forrás egy kézbe kerül, ennek kezelője a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap. Létrejött az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat a Bay Zoltán Nemzeti Alkalmazott Kutatóintézet Hálózat mellett. Kiemelte: a kormány molekuláris kutatóintézetet és molekuláris biológiai kutatóintézetet is létesített.

Palkovics László kitért arra is, hogy az egyetemek jelentik az innovációs ökoszisztéma bázisát; a kompetenciaközpont-pályázatokon több egyetem nyert. Az innovációs tárca a kutatás-fejlesztésre szánt többletforrások hatékony hasznosulása érdekében egyetemközpontú innovációs ökoszisztémák kialakításán dolgozik. Az ökoszisztéma fontos eleme a sciencepark-koncepció: hat vidéki park kialakítása zajlik, Budapesten kettő ilyen létesítmény lesz. Az egyetemek fenntartói modelljét is átalakították a versenyképességük növelése érdekében, amire a Budapesti Corvinus Egyetem a példa; a jogszabályi környezet kialakult, mára pozitív eredmények vannak. Hasonló modellt több más egyetemen is terveznek bevezetni, ami az osztrák finanszírozási formával egyezik meg – mondta.

Szólt arról is, hogy egy kutatóhálózat vagy felsőoktatási rendszer sem önmagában létezik, ezért ezek nemzetközivé tétele komoly feladat. Most öt magyar egyetemen zajlik egy pilot program ennek érdekében. Neves nemzetközi egyetemekkel is tárgyalnak magyarországi intézmény-tanszék létrehozásáról, jelenleg egy kínai egyetemmel. Fontosnak nevezte az Andrássy Egyetem továbbfejlesztését, oktatási portfóliójának szélesítését. A miniszter értékelése szerint 2019-ben előzetes adatok alapján 4,9 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, ami az uniós országok közötti egyik legnagyobb. Az iparon belüli high-tech részaránya mintegy 70 százalékos, a gazdasági teljesítmény részben ennek köszönhető.

– összegezte a miniszter.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.