Pesti Srácok

Újabb megyében bukkant fel a madárinfluenza

null

A Hajdú-Bihar megyei Létavértes településen egy nagy létszámú, mintegy 115 ezres állományú kacsatartó telepen is azonosította a madárinfluenza vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – közölte a hivatal szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a vizsgálatok ezúttal is a betegség H5N8 altípusát mutatták ki, amely a baromfifélékre veszélyes. A hatóság a szükséges intézkedéseket megtette, így többek között már elkezdték a fertőzött állomány leölését, valamint kijelölték a gazdaság körül a 3 kilométer sugarú védőkörzetet és a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet. A betegség megjelenésében valószínűleg a közeli tóra járó vadmadarak játszhattak szerepet. A baromfikat jelenleg is kötelező teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etetni és itatni; az almot szintén úgy kell tárolni, hogy ahhoz a vadmadarak ne férjenek hozzá. Az előírások hamarosan kiegészülnek a kötelező zártan tartással, a fokozott kockázat miatt azonban már most érdemes az állományok zártan tartásáról is gondoskodniuk a gazdáknak – olvasható a Nébih közleményében.

Forrás: MTI; Fotó: magro.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.