Pesti Srácok

Varga Judit zéró toleranciát, törvényi szigorítást és áldozatsegítést ígért az erőszakos bűncselekményekre vonatkozóan

null

Mint arról már korábban beszámoltunk, Varga Judit átfogó kormányzati vizsgálatot rendelt el az egész országot megrázó győri családirtás ügyében. Az igazságügyi miniszter a Facebookon hozta nyilvánosságra a jelentés megállapításait, amelyeknek a főbb pontjai a következők:

  • Zéró tolerancia az erőszakkal szemben.
  • Aki más életére tör, azt ne lehessen feltételes szabadságra bocsátani! Tavasszal szigorítjuk a feltételes szabadságra bocsátás szabályait.
  • Meg kell vizsgálni azt is, hogy a bíróságok megfelelő szigorral lépnek-e fel az élet elleni bűncselekmények esetében, érvényesül-e a középmérték szabálya a büntetések kiszabásánál.
  • A bírói joggyakorlat felülvizsgálatát kezdeményezzük a szülői felügyelet és kapcsolattartás, valamint a gyermekelhelyezés tekintetében is.
  • A gyermekvédelmi jelzőrendszer működését is felül kell vizsgálni mindezzel összefüggésben.
  • 2020 az áldozatsegítés éve az IM-ben. Megduplázzuk az Áldozatsegítő Központok kapacitásait, erre idén 600 millió forintot költünk.
  • Az Isztambuli Egyezménynek az ügyhöz semmi köze, a magyar jogrendszer a nők védelmében az Egyezménynél hatékonyabb és erősebb védelmet biztosít. Nem ratifikáljuk a migrációt is támogató Egyezményt, amely azt is állítja, hogy az emberek nem férfinak és nőnek születnek, hanem léteznek társadalmi nemek.

Varga Judit leszögezte: a cél, hogy az elkövetők szigorú büntetést kapjanak, és hogy minden bajba jutott magyar állampolgár megfelelő védelemben részesüljön.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet/Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.