Pesti Srácok

109 amerikai katona szenvedett könnyebb agysérülést a januári iráni támadásban Irakban

null

Százkilenc amerikai katona szenvedett könnyebb agysérülést a januári iráni támadásban Irakban - jelentette be hétfőn kiadott közleményében a Pentagon (amerikai védelmi minisztérium).

A sérültek közül 76 katona már vissza is tért a szolgálatba. Az iráni Forradalmi Gárda elitalakulata 2020. január 8-án hajtott végre rakétatámadást két olyan iraki katonai támaszpont ellen, ahol amerikai katonák is tartózkodtak. Ez megtorlás volt Kászim Szulejmáni tábornok haláláláért. A Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnokát dróntámadással likvidálták az amerikaiak. Washingtoni illetékesek akkor azt állították, hogy amerikai katonák nem sebesültek meg, és hasonlóképpen nyilatkozott Donald Trump amerikai elnök is, aki azt állította, hogy Washington éppen ezért nem indít megtorló akciót Teherán ellen.

Január közepén jelentek meg az első hírek arról, hogy mégis voltak sérültek amerikai katonák között, de az első információk csak "agyrázkódásról" szóltak. Donald Trumpot a davosi Világgazdasági Fórumon is megkérdezték erről, ám az elnök annyit mondott: hallott róla, hogy néhány katona "fejfájástól szenved", de szerencsére nincs komolyabb bajuk. Január végén az amerikai védelmi minisztériumban tartott sajtókonferencián Mark Esper miniszter és Mark Milley, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője már azt mondta, hogy 34 katonát ápolnak traumás agysérüléssel. Ez általában súlyos agykárosodást jelent, de Esper és Milley hangsúlyozta, hogy "enyhe sérülésről" van szó, amelynek alig volt tünete, ezért nem diagnosztizálták azonnal. A tárca szóvivője akkor azt mondta, hogy 16 katonát Irakban, kilencet Németországban, egyet Kuvaitban ápolnak, nyolc sérültet pedig hazaszállítottak az Egyesült Államokba.

Ezt követően jelentette be hétfői közleményében a Pentagon, hogy összesen 109 katonánál állapítottak meg könnyebb agysérülést. A tárca nem kívánt további kommentárt fűzni az információhoz. A Pentagon adatai szerint 2000 óta mintegy 408 ezer katonánál állapítottak meg traumás agysérülést (TBI). Ez az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ szakemberei szerint "az agy normális funkcióinak elakadását jelenti", oka leggyakrabban a fejet ért ütés, erős rázkódás vagy légnyomás.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.