Pesti Srácok

A Fidesz válasza Korózs Lajosnak – A baloldalt kormányon nem érdekelte a nyugdíjasok sorsa

null

Érdekes, hogy a baloldalt, amikor kormányon volt, annyira nem érdekelte a nyugdíjasok sorsa. A baloldal a Nők 40 programot sem szavazta meg, amelynek köszönhetően már több, mint kétszázhetvenezer nő, édesanya, nagymama tudott kedvezményesen nyugdíjba menni. Gyurcsány és a szocialisták elvettek egyhavi nyugdíjat, hagyták a nyugdíjakat elértéktelenedni, az áram árát a nyugdíjasoknak duplájára emelték, miközben Gyurcsány a saját cégének levitte azt. A Fidesz kormányzása óta törvény garantálja a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését, nyugdíjprémiumot fizetünk, csökkent a rezsi, a nyugdíjasok külön rezsiutalványt kaptak és tizedik éve biztosítjuk a Nők 40 programot – olvasható a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség szerdán kiadott közleményében, amelyben a nagyobbik kormánypárt Korózs Lajos MSZP-s országgyűlési képviselő állításaira reagált.

Szerdai sajtótájékoztatóján Korózs Lajos arról beszélt, hogy az MSZP a férfiaknak is lehetővé tenné a negyven év szolgálati jogviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségét. Az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke úgy fogalmazott: az Orbán-kormány túl merevvé tette a nyugdíjazás feltételeit, aminek eredményeként előfordulhat, hogy valaki negyvenhét év munkaviszony után sem tud még nyugdíjba vonulni. Korózs Lajos emellett szólt arról is: az MSZP úgy csökkentené a nyugdíjak közötti jelenlegi nagy különbségeket, hogy a legmagasabb, sokmilliós járandóságoknak gátat szabna, a legkisebbeket pedig felzárkóztatná. A szocialista politikus szerint mindennek a fedezetét egy többkulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével biztosítanák. Korózs hangsúlyozta: a szocialisták visszatérnének a nyugdíjak úgynevezett svájci indexálásához, vagyis a nyugdíjemelések mértékének meghatározásakor figyelembe vennék a keresetek növekedését is; a politikus szerint ezzel az eljárással átlagosan idén tízezer forinttal emelkedhettek volna a nyugdíjak, szemben a jelenlegi, átlagosan háromezer-ötszáz forinttal. Az MSZP politikusa megerősítette: pártja visszaállítaná a rokkantnyugdíjazás lehetőségét is, és kárpótolná azokat, akiktől az utóbbi években – szerinte – jogtalanul vették el ezt a járandóságot.

Forrás: MTI; Fotó: PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.