Pesti Srácok

A Momentum eddig lapított, most már fontos nekik a kispesti korrupciós ügy felgöngyölítése

null

A Momentum megtalálta Kránitz Krisztián kispesti képviselő a spanyolországi Alicante közelében található, a párt szerint körülbelül 60 millió forint értékű villáját, amelyről elsőként a Magyar Nemzet számolt be. A Momentumnak most már fontos a kispesti zűrzavar feltárása – az önkormányzati választások előtt valahogy csöndben voltak. Az különösen érdekes, hogy videót is készítettek, mintha az ő érdemük lenne a leleplezés. Az esetről a 24.hu számolt be.

Az ingatlan azért érdekes, mert az önkormányzati választások előtt kirobbant, a helyi korrupcióról szóló kispesti botrány egyik kulcsfigurája éppen Kránitz volt. A videón Lackner Csaba, a körzetében újraválasztott önkormányzati képviselő — kezében egy zacskó fehér port lóbálva — korrupciós ügyekről beszélt. A Hír TV által megszerzett felvételen elhangzik az is, hogy „vannak olyan emberek, akik a kerületi politikában azt mondják, ha évente nem keresed meg a százmillió forintot, akkor hülye vagy”, és „az is igaz, hogy aki jól csinálja, az igazából nem a büdzséből veszi el, hanem olyan emberekkel köt szerződést, meg olyan eladások vannak, ahonnan a külső vállalkozóktól jön vissza”. A videóban vélhetően Kránitzot emlegették a Krinyó becenevet használva, ahol elhangzott:

A Momentum videójában Paróczai Anikó, a párt kispesti önkormányzati képviselője arról beszél, hogy a képviselő-testület átláthatósági biztosaként kikérte a Kránitz által vezetett kerületi Vagyongazdálkodó és Műszaki Szervezet (Vamüsz) összes, 1-5 millió forint közé eső szerződését, azonban falakba ütközött. Kránitz a kérésnek csak részben tett eleget: kiválasztott 18 szerződést és a momentumos csak azokba nézhetett bele. Paróczai a dokumentumok áttekintése után arra jutott, hogy a kerületi cég a „típusszerződéses” módszert alkalmazza, azaz mindig ugyanazt a három ajánlattevőt hívják meg egy-egy beszerzésre és mindig ugyanaz a kettő a vesztes.

PestiSracok facebook image

Itt a videó, amit a hirtelen tisztaságot kiáltó momentumosok töltöttek fel, akik megtalálták Kránitz Krisztián, azaz Krinyó villáját. Azt sajnos elfelejtik hozzátenni, hogy ezt az ügyet a Magyar Nemzet már felfedezte, a Momentum akkor lapított, most pedig mindezt hirtelen a saját eredményeként, sikereként és nyomozásaként tüntetik fel. Ehhez pedig még videót is gyártottak, amelyben a magát oknyomozónak képzelő kispesti momentumos politikus mondja el, amit már mindenki tudott:

Forrás: 24.hu, Momentum Facebook-oldala; Fotó: MTI
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.