Pesti Srácok

Az EU már meg is nyitotta külképviseletét Londonban

Az EU már meg is nyitotta külképviseletét Londonban

Mivel az Egyesült Királyság elhagyta az Európai Uniót, és tagságának megszűnésével unión kívüli országgá vált, Brüsszel diplomáciai külképviseletet nyitott Londonban, amely szombattól teljes körűen dolgozik a felek közötti zökkenőmentes együttműködés biztosítása érdekében – közölte Josep Borrell, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben.

Az Európai Unió nevében tett nyilatkozatában Borrell közölte, hogy a külképviselet vezetésével Joao Vale de Almeida nagykövetet bízta meg. A portugál diplomata 2010 és 2014 között az Európai Unió az Egyesült Államokban akkreditált nagykövete volt, 2015 óta az Európai Unió ENSZ-nagyköveteként szolgált. A főképviselő kiemelte, hogy a londoni EU-kirendeltség a hagyományos nagykövetségi feladatok mellett kulcsszerepet fog játszani a brit kilépési megállapodás végrehajtásának ellenőrzésében, különös figyelemmel az uniós polgárok jogainak biztosítására. Leszögezte, hogy az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti gazdasági, társadalmi és politikai kapcsolat nem ér véget, a felek szoros kapcsolatban maradnak továbbra is. Az unió egy új, ambiciózus partnerség kiépítésében bízik a kereskedelmi és gazdasági együttműködés, a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás, valamint a külpolitika, a biztonság és a védelem területén. Borrell reményét fejezte ki, hogy szoros együttműködés alakul ki az unió "brit barátaival" a közös kihívások megoldása terén, regionális és globális szinten egyaránt.

– tette hozzá a főképviselő.

PestiSracok facebook image

ZÁSZLÓCSERÉK

Péntek este levonták a brit lobogót az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács, majd az Európai Parlament brüsszeli és strasbourgi épületei előtt, végül az Európai Bizottság székháza mellett álló oszlopsorról is, amely az eddigi 28 uniós tagország zászlaját tartotta. A ceremóniára ünnepélyes keretek között, azonban beszédek vagy himnusz elhangzása nélkül került sor. Az Európai Parlament előtt a brit zászló helyére az európai egységet és identitást szimbolizáló, tizenkét aranyszínű csillaggal ékesített uniós zászlót vonták fel.

Nagy-Britannia az EU mellé rendelt képviseletének homlokzatáról az uniós zászlót levették, kitűzték viszont a skót kormány brüsszeli, az uniós intézmények közvetlen közelében található képviseletére. Beszámolók szerint péntek délután dudaszó kíséretében és a brit lobogót lengetve az utolsó Brexit-párti brit képviselők is elhagyták az Európai Parlamentet.

A TÁRGYALÁSOK MÉG FOLYTATÓDNAK

A brit távozást követően, február elsejével december 31-ig tartó átmeneti időszak veszi kezdetét. Az időszak alatt megállapodásra kell jutni a jövőbeni kapcsolatokat illetően olyan ügyekben, mint a kereskedelem szabályozása (a két fél közötti szabadkereskedelem), a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés, az adatvédelem, a gyógyszerekkel kapcsolatos szabályozási kérdések, a repülésbiztonság, a közúti árufuvarozás, a védelem- és biztonságpolitika vagy egyes halászati kérdések. Ezen időszak alatt az Egyesült Királyság továbbra is alkalmazni fogja az uniós jogot, de már nem rendelkezik képviselettel az uniós intézményekben. Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója a tervek szerint hétfői sajtóértekezletén mutatja be az átmeneti időszakra vonatkozó tárgyalási mandátumának prioritásait és főbb részleteit.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben Charles Michellel, az Európai Tanács, és David Sassolival, az uniós parlament elnökével közösen, az Európai Parlamentben tartott pénteki sajtótájékoztatón arra figyelmeztetett, hogy a tapasztalatok szerint az erő nem az elszigeteltségben, hanem a közös munkával felépített unióban rejlik. A három vezető a Brexittel és az EU jövőjével kapcsolatos sajtótájékoztatóján Von der Leyen egyebek mellett kijelentette: a lehető legjobb és legszorosabb együttműködést kell kiépíteni az Egyesült Királysággal, noha sosem lesz és soha nem lehet olyan kapcsolat a szigetországgal, mint amilyen olyan országok között szövődhet, amelyek uniót alkotnak egymással. Charles Michel azt hangsúlyozta, hogy az uniós tagországoknak közös céljaik, azonos elképzeléseik vannak arról, merre tartanak, továbbá elkötelezettek a kor meghatározó kihívásainak megoldása iránt.

– tette hozzá. David Sassoli azt mondta: a felek előtt álló időszak sok feladatot tartogat, azonban jóakarattal és elszántsággal tartós, pozitív és előremutató partnerséget lehet építeni.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.