Pesti Srácok

Az új koronavírus az influenzához hasonlóan terjed kínai kutatók szerint

null

Új koronavírus-fertőzött betegek orr- és garatváladékának mintáit vizsgálva kínai kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a Covid-19 vírus inkább az influenzához hasonlóan viselkedik és nem úgy, mint az azonos családba tartozó SARS-vírus, ezért jóval könnyebben terjed a korábban feltételezettnél.

Egy esetben arra is felfigyeltek a kutatók, hogy bár a betegnek nem voltak tünetei, a vírus jelen volt a szervezetében, ami megerősíti azt, hogy a betegség jellemző tüneteit nem mutató emberek is terjeszthetik az új koronavírust. Bár a New England Journal of Medicine című tudományos folyóiratban szerdán közzétett eredményeikről a szakemberek hangsúlyozzák, hogy azok előzetesek, tanulmányuk új bizonyítékkal szolgál arra, hogy az új koronavírus, amely már több, mint 2100 halálos áldozatot követelt Kínában, nem olyan, mint a koronavíruscsalád más tagjai. A kutatók Kanton tartományban vizsgálták meg 18 beteg szervezetében a koronavírus mennyiségét. Bár a betegség tüneteit nem mutatta, egy beteg orrában és garatában mérsékelt mennyiségű vírust találtak. A másik 17 beteg esetében kimutatták, hogy a vírus szaporodott rögtön azután, hogy az első tünetek megjelentek.

– írták a szakemberek. A tünetet nem mutató beteg esetében is hasonló mintázatot mutattak ki.

PestiSracok facebook image

– magyarázta Gregory Poland, a rochesteri Mayo Klinika virológusa, oltóanyagkutatója, aki nem vett részt a tanulmányban. A SARS-vírussal szemben – amely mélyen az alsó légutakban okoz fertőzéseket és tüdőgyulladást – a Covid-19 úgy tűnik, hogy mind a felső, mind az alsó légutakban jelen van. Ezért lehet képes nemcsak súlyos tüdőgyulladást okozni, hanem az influenzához vagy a náthához hasonlóan könnyebben terjedni.

– erősítette meg Kristian Andersen, a La Jolla-i Scripps Kutatóközpont immunológusa. A kutatók szerint ezért más megközelítés szükséges a megfékezéséhez, mint amit alkalmaztak a SARS-járvány esetén. Amerikai kutatók felvázolták az új koronavírus egyik kulcsfehérjéjének a háromdimenziós atomméretű szerkezetét, ami áttörést jelenthet a vírus elleni oltóanyag, terápiás antitestek fejlesztésében, a betegség diagnosztizálásában. A Science című tudományos folyóirat honlapján bemutatott tanulmányukban a Texasi Egyetem és az Amerikai Nemzeti Egészségvédelmi Intézet kutatói kriogenikus elektronmikroszkóppal térképezték fel a Covid-19 tüskés fehérjéjét a után, hogy kínai kutatóktól megkapták a vírus genomjának szekvenciáját. A kutatók azt találták, hogy a Covid-2019 új koronavírus a SARS-vírussal azonos ACE2 receptorhoz kötődik, de az új koronavírus esetében az ACE2 kötődése tízszer, hússzor magasabb, mint a SARS-vírus esetében.

– magyarázta Jason McLellan, az egyetem professzora, a tanulmány vezetőszerzője.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.