Pesti Srácok

Csehországban a telefonáló holléte is megjelenik majd minden mobilos segélyhíváskor

null

A segélynyújtás idejének jelentős lerövidülését várják Csehországban annak a mobiltelefonos alkalmazásnak az országos bevezetésétől, amely a segélyszolgálati hívószámok feltárcsázásakor mostantól automatikusan meghatározza majd a telefonáló hollétét is. Az Advanced Mobile Location (AML) néven ismert applikáció jelenleg a világ tizenöt országában és további öt állam egy-egy részén működik.

A prágai belügyminisztérium közleménye szerint a mentők, a tűzoltók és a rendőrség, valamint az egyesített általános európai segélyhívószám – 112 – tárcsázásakor az Android operációs rendszerrel működő telefonokban Csehországban azonnal automatikusan bekapcsolódik majd a helymeghatározás, és a segélyszolgálatok diszpécserei látni fogják a hívó személy hollétének GPS-adatait. Az AML jelenleg a világ tizenöt országában és további öt ország egy részén működik – mondta újságíróknak csütörtökön Jirí Grund, a mobilhálózatot működtető cégek szövetségének igazgatója, aki hangsúlyozta: a GPS-adatokat a telefonok automatikusan továbbítják majd, ehhez senkinek semmiféle alkalmazást nem kell letöltenie a telefonjára.

A minisztériumi közleményéből kitűnik, hogy a rendszer jövő hét elejétől fog működni Prága egész területén, a többi cseh régióban pedig néhány héten belül fokozatosan vezetik be. Az iOS operációs rendszerű készülékek fél éven belül lesznek bekapcsolva ebbe a tökéletesített segélyhívási rendszerbe. Csehországban tavaly csaknem 1,3 millió segélyhívást bonyolítottak, az esetek nyolcvanhat százalékában az emberek az általános európai hívószámot, a 112-t hívták – tájékoztatott Drahoslav Ryba, a cseh tűzoltóság vezérigazgatója.

Forrás: MTI; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.