Pesti Srácok

Czeglédy Csaba esetében is elfogultságot jelentett be a Szegedi Törvényszék

null
Szeged, 2019. október 21. Molnárné Mészáros Noémi tanácsvezető bíró és Czeglédy Csaba az általa vezetett Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet, összesen 21 vádlott ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt folytatódó ügy előkészítő ülésén a Szegedi Törvényszéken 2019. október 21-én. A vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. MTI/Rosta Tibor

A Szegedi Ítélőtábla, elfogadva a Szegedi Törvényszék elfogultságra vonatkozó bejelentését, a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki a Human Operator Zrt. ügyének tárgyalására – tájékoztatta a bíróság csütörtökön az MTI-t.

A Czeglédy Csaba által vezetett céghez kapcsolódó ügyben tavaly februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 ember ellen.

A vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A Human Operator Zrt. két generál-alvállalkozó közbeiktatásával - amelyek teljesítési segédként nyolc iskolaszövetkezetet vontak be - munkaerőt közvetített Magyarországon működő cégeknek. A foglalkoztatottak után fizetendő adókat és közterheket a dolgozókat névleg alkalmazó szövetkezetek nem vagy csak részben vallották be, és elmulasztották befizetni. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Czeglédy Csaba, a DK európai parlamenti képviselőjelöltje volt, ezért mentelmi jog illette meg. A politikus mentelmi jogát a Nemzeti Választási Bizottság fenntartotta, ezért a bíróság május 9-én megszüntette az ellene indult büntetőeljárást. A főügyészség fellebbezése után azonban, a Szegedi Ítélőtábla döntése alapján a mentelmi jog megszűnését követően lefolytatható a Czeglédy Csaba elleni eljárás.

PestiSracok facebook image

A Szegedi Törvényszék két tanácsa hét - a bűnösségét beismerő és az ügyészséggel egyezséget kötő - vádlott ügyében hozott jogerős döntést az előkészítő üléseken. A bíróság a vádlottakra másfél és három év három hónap közötti börtönbüntetéseket szabott ki, amelyből hárman nem bocsáthatók feltételes szabadságra.

Januárban több, az ügyben eljáró bíró után a Szegedi Törvényszék valamennyi büntetőbírája elfogultságot jelentett be.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.