Pesti Srácok

Dömötör Csaba: Két kérdés vonatkozik a "börtönbizniszre" (videóval)

null

Két kérdés vonatkozik majd a "börtönbizniszre" a nemzeti konzultáció kérdőívén – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.

Dömötör Csaba a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban azt mondta: ez a téma azért került be a nemzeti konzultációba, mert elítélt bűnözők eddig 12 ezer pert indítottak a magyar állam ellen, és ez csak eddig 8,5 milliárd forintjába került a magyar adófizetőknek. Hozzátette: a kormány azt a kérdést teszi fel: támogatják vagy ellenzik a magyarok az ilyen kártérítési perek lehetőségét. Az államtitkár felhívta a figyelmet: a "börtönbiznisz" másik fontos vonatkozása, hogy a megítélt kártérítési pénzeknek csak egy kis része jut el a bűncselekmények áldozataihoz. Közölte: azt a kérdést is felteszik, hogy az ilyen kártérítési pénzeket az elítéltek kapják meg, vagy biztosítani kell, hogy az áldozatokhoz jusson el. Dömötör Csaba azt mondta: a kormánynak van álláspontja ezekben a kérdésekben, de "a külföldről pénzelt szervezetek" mást képviselnek, ezért is tartják fontosnak, hogy minél többen elmondják a véleményüket. Jelezte: mostantól kezdve témakörönként ismertetik a nemzeti konzultáció kérdéseit, a további kérdésekkel a napokban jelentkeznek.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.