Pesti Srácok

Dzurinda-Orbán levélváltás: az erős Európa, a szubszidiaritás, a decentralizáció "zene a magyarok füleinek"

null

Nyílt levélben válaszolt Orbán Viktor miniszterelnök Mikuláš Dzurindának, Szlovákia korábbi miniszterelnökének, a Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központja elnökének a Népszavában nyilvánosságra hozott írására vasárnap.

Mikuláš Dzurinda pénteken megjelent levelében úgy fogalmazott:

A volt szlovák kormányfő hozzátette: a Wilfried Martens Központban, az "EPP politikai agytrösztjében" 2016 óta egy más típusú Európát ajánló kezdeményezést szorgalmaznak; céljuk egy erős, globális Európa, amely nem a mélyebb integráció minduntalan hangoztatásán, hanem inkább a szubszidiaritás elvén alapul, amely "a katolikus szociális doktrína egyik alapvető politikai, jogi és társadalmi elve".

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

– idézett kezdeményezésükből Mikuláš Dzurinda. A volt szlovák kormányfő kitért Orbán Viktor tervezett római látogatására is, amelynek apropója "egy konferencia, ahol Salvini úrral együtt mondasz beszédet".

– írta. Dzurinda ehelyett azt javasolta Orbán Viktornak, hogy április 2-án vegyen részt Athénban egy, a migrációról szóló magas szintű konferencián.

Orbán Viktor a személyes honlapján vasárnap nyilvánosságra hozott válaszlevelében azt írta: megörvendeztette volt miniszterelnök kollégája levele.

– fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve:

A magyar kormányfő megköszönte az invitálást az athéni tanácskozásra.

– írta, hozzátéve ugyanakkor: "milyen kár, hogy pártunk, a Fidesz a keresztény értékek konzekvens képviselete érdekében arra kényszerült, hogy fölfüggessze a néppárti tagságát".

– zárta a Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központja elnökének írt válaszlevelét Orbán Viktor.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még