Pesti Srácok

Egy nap után lemondott a kormányfő, mert együttműködött a „szélsőjobbal”

Több AfD-s politikus meghalt az elmúlt egy hónapban, mint az azt megelőző évben
Több AfD-s politikus meghalt az elmúlt egy hónapban, mint az azt megelőző évben

Megválasztása után egy nappal bejelentette távozását a németországi Türingia tartomány új miniszterelnöke csütörtökön. Thomas Kemmerich, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) politikusa erfurti tájékoztatóján közölte, hogy pártja tartományi törvényhozási (Landtag) frakciója kezdeményezi a testület feloszlatását, hogy lemossák a miniszterelnöki tisztség intézményéről azt a "szégyenfoltot", amely annak révén keletkezett, hogy az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt támogatásával választották meg a pozícióra.

Mint mondta, ez a kezdeményezés elkerülhetetlenül azzal jár, hogy távozik a tisztségből, illetve új választást tartanak a tartományban. Aláhúzta, hogy az AfD "egy aljas trükkel megpróbált kárt tenni a demokráciában", a liberálisok pedig elhárítják ezt a próbálkozást. Thomas Kemmerich az erfurti Landtagban szerdán tartott miniszterelnök-választás harmadik fordulójában szerezte meg a tisztséget. Az AfD-s képviselők ebben a fordulóban kihátráltak saját jelöltjük mögül, és valamennyien az FDP-s indulóra szavaztak, aki pártja, az AfD, valamint a Kereszténydemokrata Unió (CDU) támogatása révén egy vokssal megelőzte a Baloldal (Die Linke) jelöltjét, Bodo Ramelow ügyvezető kormányfőt. A váratlan fordulat országszerte megdöbbenést okozott és tiltakozást váltott ki: számos nagyvárosban tüntetéseket tartottak amiatt, hogy az AfD támogatásával választottak miniszterelnököt Türingiában. Tiltakoztak pártok, társadalmi szervezetek és egyházak. A németországi zsidó közösség több vezetője is elítélte a történteket, hangsúlyozva: egy demokráciában nem fordulhat elő, hogy jobboldali radikálisok támogatásával tesznek meg valakit kormányfőnek.

Kemmerich csütörtöki tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy ugyan mérlegelték a reakciókat, az FDP-frakció nem külső kényszerből, hanem belső meggyőződésből kezdeményezi a Landtag feloszlatását. Arra a kérdésre, hogy miért nem elégednek meg a bizalmatlansági indítvánnyal, amelynek révén új miniszterelnöke lehetne a tartománynak a parlament feloszlatása nélkül, kijelentette: "a demokratáknak demokratikus többségre van szükségük", és ilyen többséget a mostani erőviszonyok mellett nem lehet kialakítani. Ezért ismét fel kell kérni a választókat, hogy hozzanak döntést a törvényhozás összetételéről. Az FDP-s politikus leszögezte, hogy nem működtek együtt, nem működnek együtt és a jövőben sem működnek együtt az AfD-vel.

Christian Lindner, az FDP szövetségi elnöke ugyancsak Erfurtban tett sajtónyilatkozatában kijelentette, hogy Thomas Kemmerich "az egyetlen lehetséges, és egyetlen helyes döntést" hozta meg, és így "24 órán belül kiszabadította magát az AfD-től való függésből". Mint mondta, demokratikus párt nem működhet együtt az AfD-vel és nem kerülhet függőségi viszonyba vele. Christian Lindner az FDP türingiai szervezetének vezetőivel folytatott válságtanácskozás után arról is szólt, hogy Thomas Kemmerich döntésével olyan helyzet állt elő, amely lehetővé teszi pártelnöki munkája folytatását. Azonban a történtek után mégis bizalmi szavazást kér személyéről az elnökségben, és ezért péntekre összehívja a testületet egy rendkívüli ülésre. Hozzátette: elvárja a CDU és elnökétől, Annegret Kramp-Karrenbauertől, hogy az FDP példáját követve rendezze sorait.

PestiSracok facebook image

A tartományi alkotmány szabályai szerint a Landtag feloszlatásához a testület legkevesebb kétharmadának támogatása szükséges. Ezért az FDP-nek az előrehozott választás gondolatával egyetértő eddigi kormánypártok – a Baloldal, a szociáldemokraták (SPD) és a Zöldek – mellett az AfD-re vagy a CDU-ra is szüksége van. A CDU tartományi szervezete csütörtökön elutasította, hogy előrehozott választást tartsanak a tartományban. Közleményük szerint nem lehet a választópolgárokat folyton megszavaztatni csak azért, mert az eredmény nem felel meg a politikusoknak. A türingiai CDU ezzel ismét szembehelyezkedett a párt szövetségi vezetőségével, amely az előrehozott választást tartja a legjobb megoldásnak. Ezt emelte ki Paul Ziemiak pártfőtitkár is berlini nyilatkozatában, amelyben üdvözölte a feloszlatásról szóló kezdeményezést, és bejelentette: a CDU szövetségi vezető testületei pénteken rendkívüli ülésen értékelik a helyzetet.

Türingiában a Baloldal-SPD-Zöldek alkotta koalíció a tavaly októberi Landtag-választáson ötévi kormányzás után elveszítette a többségét. A 16 német tartomány között Türingia volt az egyetlen, amelyben az egykori Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) utódszervezete és nyugati baloldali csoportok egyesülésével létrejött Baloldal vezetésével működött kormány. A koalíciós pártok hosszú egyeztetés után abban állapodtak meg, hogy az új ciklusban megpróbálják kisebbségben folytatni a kormányzást. Ez a kísérlet fulladt kudarcba a szerdai kormányfőválasztáson.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.