Pesti Srácok

Egymillió köbméternyi fát döntött ki az ítéletidő Hargita és Maros megyében

Egymillió köbméternyi fát döntött ki az ítéletidő Hargita és Maros megyében

Több mint egymillió köbméternyi fát döntött ki a múlt heti vihar Hargita és Maros megye erdőiben – írta a Krónika című erdélyi magyar napilap csütörtökön közölt összeállításában.

A lapnak nyilatkozó szakemberek elmondták: folyamatban van a széldöntések pontos felmérése, de ez még hetekig is eltarthat. Az azonban máris látszik, hogy a ledöntött fa mennyisége helyenként nagyobb, mint a kitermelési kvóta akár több évre is. Szerintük fontos lenne gyorsan kitermelni a ledöntött fát, hogy ne károsítsák meg a kéreg alá betelepedő rovarok, de a bürokrácia miatt két-három hónapig is eltarthat az engedélyek beszerzése.

Izsák Árpád erdőmérnök, a Csíki Magánerdészet vezetője a lapnak elmondta: ahol nagy mennyiségű fát döntött le a vihar, az erdőtulajdonosnak kérnie kell az üzemterv módosítását, ami rendkívül bürokratikus folyamat. András Róbert erdőmérnök, a Zetelaki Erdőrendészeti Hivatal vezetője azt kifogásolta, hogy az állam nem nyújt segítséget katasztrófahelyzetben az erdőtulajdonosoknak, ahogy azt a mezőgazdasági területek károsodása esetében teszi. A szakember szerint esetükben ez azért is indokolt lenne, mert fiatal állományokat döntött ki a szél, amelyek értékesítési ára nem fedezi az újratelepítést. Kosza Elemér, a csíkszenttamási Terkő Közbirtokosság elnöke elmondta: próbálják hazahívni a külföldön dolgozó szakembereket, mert úgy tűnik, két-három évre is van munka a közbirtokosság erdeiben. Fejér Károly, a gyergyószárhegyi közbirtokosság elnöke arról beszélt, hogy minél hamarabb értékesíteni kell a fát, mert az elkövetkező időszakban várhatóan túlkínálat lesz a piacon, és ez az árban is meg fog mutatkozni.

Forrás: MTI; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még