Pesti Srácok

Együttműködési megállapodást kötött a honvédség és a polgárőrség

null

Együttműködési keretmegállapodást kötött a Honvédelmi Minisztérium (HM), a Magyar Honvédség Parancsnoksága (MHP) és az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ).

A dokumentumot szerdán írta alá Szabó István honvédelmi államtitkár, Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka és Túrós András, az OPSZ elnöke Budapesten. Elhangzott: az együttműködés célja a honvédelem ügye társadalmi támogatottságának növelése, a katonai pálya, azon belül is kiemelten az önkéntes tartalékos szolgálati jogviszony népszerűsítésének növelése, a honvédelmi toborzás hatékonyságának fejlesztése. Szabó István hangsúlyozta: az elmúlt nyolc-tíz évben jelentős fejlesztések voltak a honvédségnél;, ezek egyik pillére az önkéntes tartalékos rendszer.

– jelentette ki az államtitkár, aki elmondta: már több, mint kilencezer önkéntes tartalékos katonája van a honvédségnek. Közölte: a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program egyik legfontosabb alapvetése, hogy a honvédelem össznemzeti ügy, össztársadalmi feladat, és kiemelten foglalkoznak azzal, hogy ehhez szövetségeseket keressenek. Már számos oktatási intézménnyel, civil és társadalmi szervezettel írtak alá megállapodást, hogy közelebb vigyék az állampolgárokhoz a honvédelem ügyét. Felidézte: a honvédség és a polgárőrség együttműködése hosszú évtizedekre nyúlik vissza. Példaként említette, hogy az illegális migráció elleni küzdelemben nemcsak a katonák segítik a rendőrök munkáját, hanem a polgárőrök is.

PestiSracok facebook image

Túrós András, az OPSZ elnöke azt mondta: a polgárőrség a legnagyobb speciális civil szervezet, amely közbiztonsági, bűnmegelőzési tevékenységet végezhet közterületen vagy a határ közelében. Az OPSZ elnöke az együttműködés elemei közül elsőként a 63 ezer polgárőr honvédelmi nevelését és felkészítését emelte ki.

– mondta. Megemlítette a fiatalok honvédelmi nevelését, jelezve, hogy kétezer ifjú polgárőrük van. Harmadik fontos elemként a határvédelem, az illegális migráció elleni küzdelmet említette, hozzátéve, hogy 87 polgárőr-egyesület mintegy kétezer emberrel jelenleg is segíti a határok védelmét.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.