Pesti Srácok

Fűrész Tünde: Újra népszerű a házasság Magyarországon

null

A házasság újra népszerű a magyarok körében, 2010 óta Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a házasságkötések száma – mondta Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) elnöke csütörtökön Budapesten, a Házasság hete rendezvénysorozat keretében Család és/vagy karrier címmel tartott konferencián.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom rendezvényén Fűrész Tünde arról beszélt: 2019 első 11 hónapjában 62 ezer házasságot kötöttek, ami 27 százalékkal több, mint a 2018-as évben kötött házasságok száma.

– mondta, hozzátéve: a folyamat azért is különleges, mert ezzel párhuzamosan a házasulandó korban lévő (18 és 60 év közötti) lakosság száma folyamatosan csökkent a 2010-es években. Megjegyezte: a folyamat ráadásul nem járt együtt a válások számának növekedésével sem. Fűrész Tünde elmondta: a magyarok hisznek a házasság intézményében. A kutatások szerint 10 megkérdezettből 9 a házasságot javasolja a fiataloknak párkapcsolati formaként. A Kincs elnöke hozzátette: a házasság értékességét Magyarországon az állam is igyekszik megerősíteni, hiszen már az alaptörvényben is szerepel, hogy Magyarország védi a házasság intézményét. Emellett az állam számos intézkedése segíti a házasságkötést és a családalapítást. Példaként említette az első házasságukat kötőknek nyújtott adókedvezményt, a családi otthonteremtési kedvezményt és a babaváró támogatást.

PestiSracok facebook image

Herjeczki Kornél, a Házasság hete mozgalom koordinátora köszöntőjében kiemelte: a 13 éve megszervezett Házasság hete programsorozat történetében fontos az összefogás. Az eredetileg egyházi kezdeményezéshez csatlakoztak civil szervezetek, mára pedig "alulról szerveződve", 100 településen 300 program csatlakozott a központi rendezvényekhez. Fontosnak nevezte, hogy a program megőrizze hitelességét. Meglátása szerint ezt az összefogás mellett a szervezők személyes elköteleződése garantálja. Herjeczki Kornél hozzátette: a Házasság hete mozgalom célja nemcsak az, hogy minél több házasságot kössenek, hanem az is, hogy ezek a házasságok "kiteljesedett, boldog kapcsolatok", a társadalom építőkövei legyenek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.