Pesti Srácok

Gyöngyöspatai per – Az alperesek sürgősségi kérelemmel fordulnak a Kúriához

null

A gyöngyöspatai iskolaügy alperesei, a tankerület és az önkormányzat közös jogi képviselője sürgősségi kérelemmel fordul a Kúriához – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán, Budapesten, sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence elmondta: a sürgősségi beadvány célja, hogy a Kúria minél hamarabb hozzon döntést a gyöngyöspatai iskolaügy jogi folyamatában.

– tette hozzá.

PestiSracok facebook image

A Debreceni Ítélőtábla 2019. szeptember 18-án hozott jogerős ítéletében szegregáció miatt Gyöngyöspatán élő roma családok javára százmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a tankerületet és az önkormányzatot.

Az államtitkár közölte: a bírósági eljárás során számtalan olyan indítvány volt az alperesek – az önkormányzat és a tankerület – részéről, amelyet "nem kellő mértékben vizsgált meg a bíróság első- és másodfokon". Véleményük szerint a nyolc tárgyalás során nem volt bizonyított eléggé a károkozás mértéke, nem hangzottak el konkrétumok arról, ki miben érezte kárát. Rétvári Bence megerősítette, hogy a jogi felelősségvállaláson túl a kormány kész lényegesen nagyobb erőfeszítést tenni, ezért kezdeményezték, hogy természetben – oktatás, képzés formájában – nyújthassanak segítséget azoknak, akiket a bíróság szerint kár ért.

– jegyezte meg. Arra a kérdésre, hogy a kormány kifizeti-e a kártérítést, ha a Kúria így dönt, Rétvári Bence azt válaszolta, meg kell várni a Kúria döntését. Ugyanakkor utalt arra, hogy január végén levélben megkeresték a gyöngyöspatai gyerekek szüleit, hogy induljon egyeztetés a természetbeni kártérítés lehetőségeiről.

– jegyezte meg.

– fogalmazott Rétvári Bence. Azzal kapcsolatban, hogy Setét Jenő roma polgárjogi aktivista február végére tüntetést szervez Gyöngyöspatára, az államtitkár azt válaszolta, az ilyen akciók nem viszik előre az ügyet. Azt mondta, az ügynek ez a része már teljesen politikai irányba ment el, hiszen az aktivista által indított petíciót is baloldali és liberális politikusok írták alá.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.