Pesti Srácok

Gyurcsány egységbe szervezné a baloldali pártokat

Gyurcsány egységbe szervezné a baloldali pártokat

Egységbe szervezné a baloldali pártokat Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, s ezzel a pártszövetséggel indulna a Fidesz ellen - mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport igazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Az igazgató Gyurcsány Ferenc vasárnapi évértékelőjéről azt mondta, míg eddig az egykori miniszterelnöknek az volt a célja, hogy pártja túlélését biztosítsa, most "a demokratikus pártok koalícióját" szeretné megszervezni, s "nem nagy kérdés az sem, hogy ki fogja ezt vezetni".

A baloldali pártok szövetsége nem lesz egy automatikus és egyszerű folyamat - értékelt Mráz Ágoston Sámuel. Hozzátette: amikor a Jobbik és a Momentum tiltakozik Gyurcsány Ferenc személye ellen, logikai hibát vét, hiszen az egyéni választókerületekben hajlandóak az együttműködésre.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott Mráz Ágoston Sámuel.

Megjegyezte, logikai hibát Gyurcsány Ferenc is elkövetett, amikor kormányzásának részleteiről kezdett beszélni, mert nincs olyan külső közvélemény-kutatás, amely előre jelezné az ő győzelmét, sőt, jelenleg még mindig ő a legnépszerűtlenebb politikus Magyarországon.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.