Pesti Srácok

Járóka Lívia szerint az eddigi legátfogóbb romaintegrációs startégiára van szükség

null

Hétfő este Strasbourgban találkoztak az Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi Bizottságban (LIBE) készülő nemzeti romaintegrációs stratégiák végrehajtásáról szóló jelentést kidolgozó EP-képviselők. Az egyeztetésen Járóka Lívia fideszes EP-alelnök, a jelentés néppárti felelőse fejtette ki javaslatait a tervezethez - olvasható szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

A fideszes EP-képviselő hangsúlyozta, hogy érdemes a már elfogadott jelentésekre és állásfoglalási indítványokra alapozni, hiszen ezekben már korábban megegyeztek a képviselők. Felhívta továbbá a figyelmet a megfelelő nyomonkövetés fontosságára, amelynek legjobb módja, ha a projektekkel kapcsolatban közvetlenül a romákkal kommunikálnak. Ezért javaslatot tett egy digitális ügykezelési eljárásra, aminek segítségével az érintettek könnyebben jelenthetik majd a diszkrimináció eseteit, akár telefonnal készített felvételek segítségével is.

– hívta fel a figyelmet Járóka. A fideszes politikus elengedhetetlennek tartja a romák részvételét a projektek végrehajtásában.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá Járóka, aki munkája során rendszeresen egyeztet helyi roma vezetőkkel. A néppárti képviselő emlékeztetett a felhasználatlan pénzek problémájára is:

Járóka véleménye szerint Ursula Von der Leyen bizottsági elnök is szívesen fogadna egy ilyen nagyobb volumenű projektet, ami nem kizárólag a romákra, hanem az összes szegénységben élő és diszkriminációnak kitett rétegre kiterjed.

PestiSrácok.hu, fotó: MTI

Ajánljuk még