Pesti Srácok

Kocsis Máté: Támogatjuk a feltételes szabadság szigorítását, a börtönbiznisz felszámolását

Kocsis Máté: Támogatjuk a feltételes szabadság szigorítását, a börtönbiznisz felszámolását

A Fidesz-KDNP támogatni fogja a feltételes szabadlábra bocsátás szigorítására és a börtönbiznisz felszámolására vonatkozó igazságügyi minisztériumi előterjesztéseket, amelyek a tavaszi ülésszakban kerülnek majd az Országgyűlés elé – közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön, Balatonfüreden, a kormánypártok kihelyezett frakcióülését követő sajtótájékoztatón.

A politikus azt a célt fogalmazta meg, hogy aki más életére tör, azt még jó magaviselet esetén se lehessen feltételesen szabadlábra bocsátani, a hozzátartozók sérelmére elkövetett bűncselekmények esetében pedig a feltételes szabadlábra bocsátás feltétele lesz a pártfogói felügyelet intézménye. Kezdeményezik továbbá a bírói joggyakorlat felülvizsgálatát a gyermekelhelyezésre, a szülői felügyeletre és kapcsolattartásra vonatkozóan – közölte a frakcióvezető, hozzátéve: abban is egyetértés volt, hogy meg kell erősíteni a gyermekvédelmi jelzőrendszer működését.

– hangsúlyozta Kocsis Máté.

PestiSracok facebook image

Börtönbiznisz: a sorozatgyilkos Magda Marinko is jól keres a rácsok mögött

A közelmúltbeli győri gyermekgyilkosság ügyében Kocsis Máté megjegyezte: ha a bíróság nem a legenyhébb büntetést szabta volna ki a korábban elkövetett bűncselekmény miatt, akkor az elkövető még ma is börtönben lenne, a gyermekek pedig életben lennének. A frakcióvezető úgy folytatta: az emberek igazságérzetét szintén sértő börtönbiznisz is téma volt a frakcióülésen. Szavai szerint egy milliárdos üzletágról van szó; a fogvatartottak, köztük gyilkosok, rablók, csalók ügyvédek segítségével sok százmillió forintot perelnek ki az államból rossz börtönkörülményekre hivatkozva. Példaként említette, hogy az olaszliszkai lincselőknek öt-, illetve hatmillió forintot ítéltek meg, a battonyai rém kétmillió forintot, a Burka család pedig negyvenötmilliót kapott, de Magda Marinko is több millió forintra számít.

– jelentette ki a frakcióvezető, megemlítve, hogy 2017-2019 között 8,6 milliárd forintot fizetett ki az állam ilyen címen.

– tette hozzá Kocsis Máté, aki az ügyvédek közül megnevezte Magyar Györgyöt, aki a balliberális ellenzék egyik ikonikus alakja, és Karsai Dánielt, a Helsinki Bizottság és a TASZ ügyvédjét. Kocsis kiemelte: a bűnözőknek nem jutalomra, hanem büntetésre van szükségük a börtönben.

Harrach Péter szerint a teremtésvédelem magában foglalja környezetünk védelmét is

Kocsis Máté közölte: a balatonfüredi frakcióülésen felszólalt Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök, majd tájékoztatást adott a képviselőknek mások mellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a koronavírus témájában, Varga Judit igazságügyi miniszter az igazságügyi törvénycsomagról, Gyopáros Alpár kormánybiztos a Magyar falu programról, Horváth László miniszterelnöki megbízott pedig a gyöngyöspatai iskolaügyről. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a kereszténydemokratáknak fontos témák közül a tájékoztatón kiemelte a teremtésvédelmet, amely szavai szerint magában foglalja a klíma-, a természet- és a környezetvédelmet, valamint a fenntartható fejlődést.

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a probléma keletkezése és megoldása is egyértelműen az emberben kereshető. A feltételes szabadságra bocsátás kérdésében Harrach Péter azt mondta: nem helyes, ha a társadalmi normák megszegését enyhe ítéletekkel erősítik meg.

A KDNP frakcióvezetője támogatásukról biztosította a szakképzés átalakítását, az egészségügyi béremeléseket és felújításokat, valamint a nemzetközi humanitárius akciókat szervező államtitkárság munkáját, amelynek alapelve, hogy a problémákat nem idehozza, hanem helyben kezeli. Azt is közölte, hogy a KDNP mindaddig marad az Európai Néppárt tagja, amíg nem történik a pártcsaládban olyan irányváltás, amely már vállalhatatlan. A sajtótájékoztatón a kérdések között szó volt a gyöngyöspatai iskolaügyről, amellyel kapcsolatban Kocsis Máté megerősítette: azt támogatják, hogy a szegregáció miatt megítélt kártérítést ne pénzben teljesítsék, hanem helyette azzal egyező összegben képzést kapjanak a gyermekek.

Kocsis szerint Gyurcsánynak először a saját vagyonosodásáról kellene őszintén beszámolnia

– mondta a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint a bírósági hivatali vizsgálat eredményétől függ, szükséges-e jogszabály-módosítás. Azzal kapcsolatban, hogy szerdán egy ismeretlen rálőtt a DK újbudai irodájára, a politikus azt mondta: az erőszak minden formáját elutasítják, és elvárják a hatóságoktól, hogy vizsgálják ki az ügyet. Megjegyezte:

Gyurcsány Ferenc DK-elnöknek arról a javaslatáról, amely szerint a politikusok családtagjainak vagyonosodását is vizsgálni kellene, Kocsis Máté úgy fogalmazott: Gyurcsány nem tud elszámolni vagyoni helyzetével, és ahelyett, hogy csendben maradna vagy megkísérelné tisztázni vagyoni állapotát, figyelemelterelésnek kitalálja ezt a javaslatot.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Ajánljuk még

Egy provokátor belef*sott Magyar Péter nadrágjába? (videó)

Ps TV 2024 június 26.
Amikor azt hinné az ember, hogy naprakész lehet Magyar Péter ámokfutásával kapcsolatban, a mester lapot húz a 21-re. Egészen elképesztő, hogy politikus politikai tevékenység nélkül ilyen szinten a figyelem középpontjába tud kerülni, és még ezt is elnézik neki a hívei. Az sem zavarja őket, hogy Magyar Péter, a belpesti messiás a fojtófogásban lett kivezetve egy buliból. Ha azt mondja, hogy (ez is) a Fidesz műve, elhiszik neki… mert el akarják hinni. Közben pedig fennhangon üvöltik, hogy a Fidesz csak "sorosozik"... De Magyar Péter mellett szó volt még a fociról, a szőrös csajokról és a XII. kerületi turulról, amit az új polgármester a megválasztását követően azonnal el akar vitetni.

Gyerekkora óta Kaliforniában él, mégis Magyarország a hazája: Szani János, aki az egyetem alatt is megőrizte az értékrendjét – The Fair Right (videó)

Ps TV 2023 december 30.
Szani János neve Magyarországon még kevésbé közismert, a fiatal amerikai republikánusok körében azonban egyre népszerűbbé válik. János négyéves korától kezdve Kaliforniában nevelkedett, ott tanult, ott szerzett barátokat, mégis Magyarországot tekinti hazájának. János története többek között azért is inspiráló, mert fiatalon, egy idegen országban nemcsak a helyét sikerült megtalálnia, de az otthonról hozott értékrendjét is sikerült megőriznie. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!