Pesti Srácok

Kövér: Totális háború jellemzi a politikát, az ellenzék részéről nincsenek érvek, csak gyalázkodások

null

Az Országgyűlés elnöke szerint lényegében megszűnt a parlamenti párbeszéd, az ellenzék részéről nincsenek érvek, csak gyalázkodások. Kövér László a Mandiner című hetilap csütörtöki számában arról is beszélt, hogy minden választásnál meg kell küzdeni a sikerért, az ellenfelet nem szabad lebecsülni, ugyanakkor egyelőre vészhelyzet sincs, mert nincs olyan korcsoport, ahol ne a Fidesz lenne a legnépszerűbb.

Kövér László az interjúban minden egyéb kérdés előtt leszögezte: fehér, keresztyén, heteroszexuális férfi, ráadásul magyar.

– fogalmazott. Arra a felvetésre, hogy fideszes politikusok az elmúlt időszakban kritizálták a nagyobbik kormánypárt politikáját, azt javasolta, először mindenki a saját portája előtt söprögessen. Természetesen bárki megfogalmazhat kritikát akkor is, ha nem biztos, hogy a saját helyén jobban sikerült helytállnia, mint a bírálata címzettjének.

PestiSracok facebook image

– mondta. Kiemelte: ott, ahol az önkormányzati választás után elvesztették az irányítást, a sokak által nem várt kudarcot lehet azzal magyarázni, hogy 1990 óta soha nem volt a Fidesznek a leadott szavazatok szempontjából abszolút többsége, legfeljebb csak egy erős relatív többsége.

– jegyezte meg, hozzátéve: e két kerületben valószínűleg az átlagosnál komolyabban vették a kampányt. Hangsúlyozta: minden alkalommal új mérkőzés kezdődik és nem szabad az ellenfelet lebecsülni. Tanulság az is, hogy változik a választói közönség. Az ifjabb korosztályok megszólítása azért is nehéz, mert ők olyan életszakaszban vannak, amikor valamivel szemben határozzák meg magukat, és nem akarnak azonosulni egy, az előttük járó nemzedékek által meghatározott világgal. Kijelentette: nem az ifjúságra vonatkozó kormányzati politikát kell megváltoztatni.

– mutatott rá. Szerinte fontos a fiatalok közéletbe való bevonása, alternatívát kell mutatni azzal szemben, amit a Momentum csinál. Felidézve a vörösterrort, Korvin Ottó, Szamuely Tibor alakját, azt mondta: a momentumos gyerekek – kiegészítve a Jakab-félékkel és tordaibencékkel – pontosan ilyenek.

– fogalmazott. Kitért arra, hogy az ellenzék, miközben azzal vádolja a kormányt, hogy nem fordít elég figyelmet és forrást a budapesti egészségügyre, éppen a XXI. századi körülményeknek is megfelelő új kórház építését gáncsolja, ugyanezt teszi a kultúrában is.

– értékelt. Karácsony Gergely főpolgármesterről elmondta: ilyen gyenge képességű ember még nem állt Budapest élén, beleértve az 1990 előtti tanácselnököket is.

– fogalmazott, példaként hozva a "biciklizős színjátékot". Megjegyezte: ha lehet, meg kell próbálni együttműködni, ha nem lehet, meg kell próbálni mérsékelni a baloldali partizán-politizálás okozta károkat. A közbeszéd eldurvulásáról közölte: lényegében megszűnt a parlamenti párbeszéd.

– összegzett, hangsúlyozva: ők soha nem léptek át bizonyos morális határokat, szemben az ellenzékkel, amely folyamatosan emberi mivoltában sért meg kormánypárti képviselőket. Arról, hogy egyelőre nem zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból, azt mondta: az EPP-ben az történik, amit a CDU mond, az EU-t tulajdonképpen nevezhetik a "Negyedik Szent Német-római Birodalomnak is". Arra, hogy meglenne-e a kizáráshoz szükséges többség, a válasz az: attól függ, a németek mit mondanak. Hozzátette: nem lát reményt arra, hogy az EPP visszafordulna a húsz évvel ezelőtti állapot felé, és legalább annyira elfogadná a konzervatív, keresztény értékeket, amennyire Helmut Kohl idején. Ehelyett sodródik tovább a globalista erőcsoportok által diktált ideológiamentesnek látszó, destruktív hatalmi felfogás felé. Kitért arra, hogy ha az Európai Konzervatívok és Reformerekhez tartoznának, az az Európai Parlament harmadik legerősebb frakciója lenne.

– mondta. Úgy fogalmazott:

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.