Pesti Srácok

Letartóztatták a hajléktalanokat meggyilkoló hajléktalant

null

Letartóztatták azt a hajléktalant, akit két másik hajléktalan bántalmazása kapcsán halált okozó testi sértéssel és más bűncselekménnyel gyanúsítanak – közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2019 szeptemberében, a XIV. kerületben megkéselt egy hajléktalan férfit, aki ennek következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett. Majd 2020 januárjában a XIII. kerületben bántalmazott egy hajléktalan nőt, aki a helyszínen életét vesztette. A gyanúsított büntetett előéletű, igazolt tartózkodási hellyel nem rendelkezik, hajléktalan életmódot folytat, bejelentett munkahelye, rendszeres jövedelme nincs. A bíróság szerint fennáll a veszélye annak, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne vagy elrejtőzne. Tekintettel arra, hogy a férfi korábban is volt már büntetve erőszakos bűncselekmények miatt is, valamint jelenleg is két hasonló jellegű – egyelőre ismeretlen indítékú – bűncselekmény róható a terhére, így megalapozottan feltehető, hogy kényszerintézkedés hiányában újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el – értékeltek. A bíróság ezért egy hónapra – 2020. március 15-ig – elrendelte a férfi letartóztatását. A végzés nem végleges.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.