Pesti Srácok

Magyarország vezeti az uniós országok listáját gazdasági növekedésben

null

A magyar gazdaság Európa élmezőnyében van, teljesítménye az elmúlt évekhez hasonlóan, 2019-ben is dobogós helyet ért el, meghaladta a kormány és a Pénzügyminisztérium (PM) várakozását – kommentálta Varga Mihály pénzügyminiszter budapesti sajtótájékoztatóján, pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gazdasági növekedési adatait.

Elmondta: a gazdasági növekedés a tavalyi negyedik negyedévben a PM által várt 4,2 százalékkal szemben 4,5 százalék lett, az év egészében pedig 4,9 százalék. A piaci konszenzus is 4,2 százalék volt. Hozzáfűzte: reggel 9 óráig hét ország adatait közölte az Eurostat, közülük az első Magyarország. Úgy vélte, nagy meglepetés nem lesz; ahogy ahhoz az elmúlt években hozzászokhattunk, az Európai Unió növekedése felett fog teljesíteni a magyar gazdaság, az első vagy második helyen. A miniszter szerint 2020-ban inkább kívülről jöhetnek kockázatok: ezek között említette többek között a német autóipar nehézségeit, a koronavírus turizmusra, alapanyag-ellátásra, szállítási láncokra gyakorolt hatását, az Egyesült Államok és Kína, valamint az Egyesült Államok és Európa közötti problémákat, továbbá a világ jelentős eladósodását.

– mondta Varga Mihály.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.